Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gyerek bizonyos dolgokba úgy nő bele, hogy arról beszélni sem kell. A gyerek érzi, látja, tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Szinte mindenről tudja.

Száraz Miklós György
🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gyerekek sok mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre. Agatha Christie
  2. A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerûen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel. Osho
  3. A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvû családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.
  4. Egy tízéves gyerek meglepően sok mindent megért a felnőttek világából, anélkül, hogy azok bármit is gyanítanának. Ám, ha esetleg ésszel fel nem foghatja is, garantáltan bevési, mint egy fényképet, amit lát.
  5. Gyermeknek lenni annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és félelmeset a világról. Márai Sándor
  6. Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.
  7. A gyerek távol áll mindenféle időbeliségtől. Benne még nem lúgozódtak praktikummá a lét nagy kérdései. Elméje még nincs arra hangolva, hogy könnyen, gyorsan fogyasztható kérdések foglalkoztassák. A gyerek a tiszta lehetőség.
  8. Egy gyermek többet érez, mint amit egy felnőtt tud. Krasznahorkai László
  9. A gyerek egészen megváltoztatja az ember életét (...). Olyan dolgokat vehet észre, amelyeket addig soha, és olyan dolgokat érthet meg, amelyeket addig nem értett. Azt hiszem, akinek gyereke van, megszûnik létezni, mert onnantól csak a gyerek él tovább, és ettől az ember érdekes módon bölcsebb lesz. Francisco González Ledesma
  10. Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat