A gyerekkor fájdalmas tapasztalatai mentén kiépítjük védőbástyáinkat a jövőbeli fájó érzésekkel szemben - így élnek bennünk tovább e korai évek történései. Ám azok a védőbástyák, amelyek oltalmaznak minket a negatív érzésektől, a többi érzelem megtapasztalásáról is távol tartanak.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha azt hisszük, valaki fájdalmat okozott nekünk a múltban, védőbástyát építünk magunk köré, hogy ez ne ismétlődhessen meg a jövőben. (...) Nem szerethetünk, ha félünk.
2. Születésünk első pillanatától kezdve érzünk. Fájdalmat és örömöt, félelmet és dühöt. Megtanuljuk elrejteni az ijesztő érzéseinket. Eleinte csak mások, később magunk elől is. Sokan úgy éljük le életünket, hogy eltartjuk magunktól legmélyebb érzéseinket, és mindig ott a kétség, mi lenne, ha átengednénk magunkat nekik, kifejeznénk azokat, és megosztanánk a világgal.
3. A gyermekkori emlékek a legerősebbek, talán mert akkoriban mindent törésként vagy megrázkódtatásként élünk meg; és minden új felfedezés arra késztet bennünket, hogy újra elhelyezzük magunkat az ismert világban, és minden kedvesség, amit másoktól kapunk, az egész testünket eltölti. A gyerek eleven húsban él, szûrők és pajzsok és védekező mechanizmusok nélkül - úgy küzd meg a hódító külvilággal, ahogy tud. Juan Gabriel Vásquez
4. Meg tudjuk akadályozni, hogy az érzéseink lebénítsák a testünket. Megszelídíthetők, mint a vadállatok. Ráadásul a félelem emléke hozzájárul az élvezethez. Daniel Pennac
5. Néha jobban szenvedünk az érzelmektől, mint a testi fájdalomtól, ezért szánunk olyan sok időt arra, hogy eltemessük őket, vagy legalább elmeneküljünk előlük. Egyszer csak kialakulnak, és túszul ejtenek bennünket, amíg úgy nem döntenek, hogy odébbállnak. Ruby Wax
6. A régi fájdalmak nem múlnak el. Sőt, ezek formálnak minket, ezekbe kapaszkodunk, amikor határhelyzetekben kíméletlenek és érdesek leszünk.
7. A halálfélelem mindig ott bujkál a felszín alatt. A halál gondolata egész életünkben kísért minket, ezért védőfalakat építünk - többnyire a tagadásra alapozva -, hogy megbirkózzunk a láthatatlan fenyegetéssel. Mégsem tudunk szabadulni tőle. Irvin David Yalom
8. A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz. Carlos Ruiz Zafón
9. Gyerekként anyád egyfolytában arra ügyel, hogy jaj, el ne ess, meg ne üsd, le ne forrázd magad; a halott kutyádról esküvel állítja, hogy az csak alszik, és tiszta erőből titkolja előtted frigye kudarcát. Aztán egyszerre zúdul rád minden. Akkor kell megtanulnod, milyen a testi és lelki fájdalom, az elvesztés, a százféle félelem, amikor már azt merészeled hinni, hogy mindez nem is létezik, vagy ha mégis, te elkerülheted: védőoltást kaptál ellene. Ez a fajta kímélet nem hazudás?! Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem ismertették meg velük időben, mennyi mindenfélétől gazdag az élet, még a csalódástól, konfliktustól, gyötrelemtől is. Még azt se tudják, hogy az éhség nem halálos, legfeljebb az éhezés, hogy a fizikai erőkifejtés fájdalma idővel örömérzetté, önbecsüléssé szépül. Vavyan Fable
10. Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, összetör. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá.