Ugrás a tartalomra
A gyermekvállalás annyira személyes, csak az egyes emberhez, legbelső érzelmeihez és élethelyzetéhez kötődő ügy, hogy ebbe kívülről senkinek sem lehet semmiféle beleszólása. (...) Ha vállalunk gyereket, magunk és az ő boldogságáért tegyük, ne pedig valamiféle rokoni elvárásra vagy a népesedési statisztikák hatására!
Kapcsolódó idézetek
-
A gyereket az embernek tevékenyen kell akarniuk, sőt, vágyniuk kell rá. A gyerekvállalás nem az ambivalens érzelmûeknek vagy szenvteleneknek való.
Hanya Yanagihara
-
A gyermekvállalás mindig hatalmas kockázat. Talán egészséges gyermek születik, akinek később szívbetegsége lesz, vagy cukorbetegsége, vagy valami kábítószer-függősége. Talán összetörik a szívét, vagy elvetél, vagy háborúban veszíti el a férjét. Ha csakis olyan gyermekeink születhetnének, akiknek soha semmi nehézsége nem lesz az életben, akkor bizony soha nem születnének gyermekek.
Jodi Lynn Picoult
-
A gyerekvállalás egy olyan élethelyzet-változást hoz, amire nem lehet felkészülni, akkor sem, hogyha azt gondolod, hogy "én már olyan régóta készülök", hiszen annyira megmozgatja az egyéniséget, a személyiséget és a párkapcsolatot is, illetve az egész családi rendszert átalakítja, hogy erre igazán felkészülni nem lehet. Arra lehet felkészülni, hogy majd viseljük azt, ami jön, meg kezeljük azt, ami jön.
-
Gyereket vállalni olyan, mintha egy tetkót rakatnál a homlokodra. Mielőtt fejest ugranál a dologba, jobb, ha tuti biztos vagy benne, hogy tényleg ezt akarod.
Elizabeth M. Gilbert
-
Ha nem lenne gyerekem, több pénzem és szabadidőm lenne. Kipihentebb, egészségesebb, sikeresebb és világlátottabb lennék. Boldog lennék. Nem ugyanúgy, mint most. Máshogy, de ugyanannyira. Hogy akkor miért csinálom? Mert vállaltam. Hé, ezért hívják gyerekvállalásnak! Vállalni nem a könnyebbik utat szoktuk, hanem az áldozatot.
-
Számomra a gyermekvállalás igazi rendeltetésének semmi köze a fajfenntartáshoz, a túlélés parancsoló szükségszerûségéhez, inkább arra szolgál, hogy lezárjuk saját gyermekkorunkat. A családalapítással újra megtapasztalhatjuk mindazt, amit gyermekfejjel éltünk át, de most már érettebb nézőpontból.
Stephen King
-
Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt.
Robert Merle
-
- Szóval te jelentőséget tulajdonítasz a születésnek és a neveltetésnek?
- Lehet, hogy régimódinak fogsz tartani, de azt hiszem, hogy semmi jó sem származik abból, ha az ember más társadalmi osztályból nősül.
- Teljesen egy véleményen vagyok veled, barátom. Száz eset közül kilencvenkilencben valóban így van. De rendszerint a századik esetről van szó, ha rá kerül a sor, mert ebben reménykednek a fiatalok.
Agatha Christie
-
Ha feltételezzük, hogy az emberek nagy része úgy vállal gyereket, hogy a szíve teli van szeretettel és jóindulattal, akkor hinnünk kell, hogy a legjobbat akarják az utódaiknak. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Szülőnek lenni sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint azt az út elején gondoljuk.
-
Valamennyien csupán a véletlen folytán születünk az egyik vagy a másik családba. Sem születésünk helyét, sem neveltetésünk körülményeit nem befolyásolhatjuk. Az egyetlen, amiben szabadon dönthetünk, hogy miképpen akarjuk alakítani az életünket, ha magunk határozhatunk felőle.