Ugrás a tartalomra
A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha háborút hirdetünk, azzal ellenségeket teremtünk. Ha parancsokat és utasításokat osztunk, azzal ellenállást váltunk ki. Viszont ha tudatosan figyelünk a lelkünk rezdüléseire és a szavainkra, szelídebb módszerekkel is előidézhetünk változást.
-
Csalás minden: ha a megtévesztésben a minimumra törekszünk, ha az átlagot követjük, ha a maximummal próbálkozunk. Az első esetben rászedjük a jót, mert elérését így nagyon megkönnyítenénk magunknak; és a gonoszt is, mert neki meg túlságosan kedvezőtlen harci feltételeket szabunk. A második esetben rászedjük a jót; mert így a földi életünk során még csak nem is törekszünk rá. A harmadik esetben rászedjük a jót, mert olyan messzire távolodunk tőle, amennyire csak bírunk; a gonoszt is, mert abban bízunk, hogy ha a végletekig fokozzuk, azzal erejét vehetjük. Eszerint a középutat kellene választanunk, a jót ugyanis mindig csaljuk, ám a gonoszt ez esetben, legalábbis látszólag, nem.
Franz Kafka
-
Az ellenséget mindig félre kell vezetni, a széles körû közvéleményt is félre lehet vezetni néha a saját érdekében, a szövetségest azonban sosem szabad becsapni.
Winston Churchill
-
A háború olyan, mint valami meredek helyre való felkapaszkodás: a győzelem ott van a csúcson, így hát ők csak mennek, nem elmélkednek hiába az út elkerülhetetlen nehézségeiről, nem okoskodnak ravaszul. Tulajdon érzéseik háttérbe szorulnak, most az a fő, hogy elérjék a csúcsot bármi áron is! Meg-megcsúsznak, lezuhannak, elesnek, de megint felállnak, és mennek tovább. Az ördög se tudná megállítani őket! Beszakad a körmük, majdhogy el nem véreznek, de beveszik azt a magaslatot. Ha négykézláb is, de felmásznak a csúcsra!
Mihail Solohov
-
A küzdelem során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk - oda, amiben a legjobban bízunk.
Paulo Coelho
-
A háború úgy kezdődik, hogy az emberek, mindenütt a világon, szobákban ülnek, napi gondjaikról, becsvágyaikról beszélnek, s aztán egyszerre kiejti valaki ezt a szót: "háború" - s akkor nem hallgatnak el, nem merednek maguk elé szótlan iszonyattal, hanem minden hangnemben, természetes hangsúlyozással felelik: "háború" - s arról beszélnek, lehetséges-e, s mikor, s milyen mértékben? Így kezdődik.
Márai Sándor
-
A félelemmel nem könnyû megbirkózni, a háború pedig kimondottan unintelligens módja annak, hogy megoldjuk a problémákat. Ha volt valami, amit megtanultam a hadsereg kötelékében eltöltött idők során, akkor ez az. Nem olyan nehéz elfogadni a gondolatot, hogy egy férfi úgy dönt, inkább megfutamodik a csata színhelyéről. Ha az ember belegondol, voltaképpen logikusnak tûnik.
Amanda Quick
-
Becsapjuk magunkat, hogy közel állunk egymáshoz, amíg tényleg közel nem kerülünk egymáshoz, aztán becsapjuk magunkat, hogy távolságot tartunk, hogy olyan közel maradjunk, ameddig csak lehet.
Dolly Alderton
-
Ha úgy próbálunk győzni, hogy már eleve feladjuk azokat az eszméket, amelyeket mi képviselünk, és az ellenségeinket utánozzuk, akkor elvesztettük a harcot, még mielőtt a csatára kerül a sor. Még ha ilyen módon győzni tudnánk is, annak sem lenne semmi értéke; az ilyen győzelem rosszabb, mint egy vereség.
-
A háborúk csalókán egyszerû színben mutatják fel a történelmet. Világos fordulópontokkal szolgálnak, könnyû megkülönböztetéssel: azelőtt és azután, győztes és vesztes, helyes és helytelen. A valódi történelem, a múlt, nem ilyen. Nem egysíkú, és nem egyenes irányú. Nincs körvonala. Csuszamlós, akár a folyadék; végtelen és kiismerhetetlen, akár az ûr. És változtatható: épp mikor mintát látsz kirajzolódni, a perspektíva megcsúszik, alternatív változat kínálkozik, rég elfeledett emlék merül fel.
Kate Morton