Ugrás a tartalomra
A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság (...) egy olyan dolog, ahol mindkét félnek egyenlő szava van. Van, amikor az egyik félnek engednie kell ugyan a másik kérésének, de senki sem jelentheti ki a párja helyett, hogy annak mi a jó, és nem dönthet a kettőjük sorsáról.
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
A házasság az a mûhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Olyan, mint a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek.
Nagy Endre
-
A házasság olyan, mint az olló, melynek szárai elválaszthatatlanok egymástól. Ezek gyakran ellentétes irányban mozognak, de pórul jár, aki közéjük próbál állni.
-
Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes, de a házasság az alkalmazkodásról szól. Életetek hátralévő részét azzal fogjátok tölteni, hogy megismerjétek egymást, viták pedig bármikor előfordulhatnak. A házasságban éppen az a csodálatos, hogy ha tényleg a megfelelő társat választottátok, és szeretitek egymást, akkor együtt minden nehézséget le tudtok küzdeni.
Nicholas Sparks
-
A házasság a kompromisszumokról szól. (...) Lehetnek tökéletesek egymásnak, de ez nem jelenti azt, hogy egyformák.
Julia Quinn
-
A házasság olyan, mint egy állandó átalakítás alatt lévő ház, amelyhez minden évben új szobákat illesztenek. A friss házasság kis bungaló; huszonhét év után már hatalmas, egyre terjeszkedő udvarházzá terebélyesedik. Óhatatlan, hogy ne akadjanak benne titkos zugok és tárolóhelyek, a legtöbbje poros és elhagyatott, de némelyik őriz néhány kellemetlen ereklyét, amit kár volt megtalálni.
Stephen King
-
Egy szép házasság olyan, mint egy szimfónia, ahol két dallam szól, de nem egymásba beleharsogva, hanem egymást erősítve. Egy szép házasság két embernek szinte emberfölötti remekmûve.
Székely János (teológus)
-
A házasság olyan hatalmas, titokzatos, intim dolog. Nincs két házasság, amelyet tudományos alapon össze lehetne hasonlítani, rengeteg különböző tényezőn múlik, de leginkább azon, hogy két ember mit képes elviselni.
Taffy Brodesser-Akner
-
A házasság, ha jól sikerül, egy életen át tartó beszélgetés.