Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A hosszú életet nagyon jónak tartják, de milyen sokan vannak, akik azzal töltik el hosszú életüket, hogy ülnek és panaszkodnak, tévét néznek, a mûtétjeiket mesélgetik, és századszor ismétlik, mit is mondott negyven évvel ezelőtt szegény jó Mariska néni! Sok Nagy Teljesítményû Ember halt meg fiatalon, de azért kihasználták rövid életük minden percét.

💔 Kapcsolat vége 👩‍👧 Egyedülálló szülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van valami, amit sokan nem akarunk belátni: ha túl sokáig élünk, az is veszteséggel jár. Nem kell hozzá tolószék vagy súlyos betegség, az is elég, hogy egyszerûen elgyengülünk, leépülünk. Ez talán jobb, mint a halál, de mégis elvesz tőlünk sok mindent. Megfoszt az alkotókészségtől és attól, hogy hasznosak legyünk a munkánkban, a közösségünkben, a világban. Az emberek máshogy néznek ránk és máshogy bánnak velünk, de ami a legrosszabb, másképp emlékeznek majd ránk. Nem egy életvidám és tettre kész valakiként madarunk meg bennük, hanem törékeny, jelentéktelen, sőt szánalmas alakként.
  2. Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Lucius Annaeus Seneca
  3. Hát bizony, nem is volna jó, ha mindnyájunkat egy fából faragtak volna. De nagyon bánt, ha azt látom, hogy valaki nem él teljes életet. Én minden percet élvezek, és szeretném, ha mások is így éreznének. Sokan mondják, biztos halálra unom magam, amiért évszámra itt töltöm az időt, a világ végén. Szó sincs róla, mondom én. Mindig elfoglalt vagyok és mindig boldog! Agatha Christie
  4. Vannak emberek, akik attól még, hogy rövid az élet, nagyon is tudják élvezni, mások meg épp ettől válnak görcsössé, és vannak, akiket mindez nem foglalkoztat. Gerlóczy Márton
  5. A hosszú életet (...) mindig is kívánatosnak tartották; minden, ami él, nyilvánvalóan tovább akar élni. De egészen napjainkig ez a mondat pontosítva lett volna: a hosszú élet kívánatos, és minden élni akar egy bizonyos pontig. Egy bizonyos ponton túl és bizonyos körülmények között a halál kívánatosabbá válik az élettel szemben. Sőt, abban is általános volt az egyetértés, hogy a jó élet jobb, mint a pusztán hosszú élet, és hogy az élet jóságát nem lehet a hossza alapján meghatározni. A megnövekedett élethossz statisztikái figyelmen kívül hagyják a jót annak mindkét értelmében; nem kérdezik meg, hogy a meghosszabbított élet erkölcsös-e vagy kielégítő-e. Ha az élet egy elvetemült bûnöző élete, vagy ha az orvosi rendszer fogságának valóságos poklában vergődik, mindegy - mindkettő statisztikává válik, hogy "bizonyítsa", mennyire szerencsés, aki a mi korunkban élhet. Wendell Berry
  6. Sok idős ember mondja, hogy csak egyvalamit sajnál: azt, hogy fiatalon egy pillanatra sem tudott leállni, és csak most tanulgatja, hogyan kell élvezni az életet.
  7. Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerûen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerûen kiüresedünk. Eltûnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénû dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet. Matt Haig
  8. Nem az a fontos, hogy milyen hosszú az élet, hanem az, hogy milyen hosszúnak érezzük. Egy kérész számára egyetlen óra egy egész évszázadnak tûnhet. Lehet, hogy az öreg kérészek arról panaszkodnak, mennyire más már az élet ebben a percben, mint a régi szép percekben, amikor a világ még ifjú volt, fényesebben sütött a nap, és a lárvák tisztelték az idősebbeket. Míg a nem igazán gyors reakcióikról híres fák, talán épp csak észreveszik az égbolt "villámgyors" változásait, mire beléjük költözik a szú és a rothadás. Minden tökéletesen relatív. Minél gyorsabban él az ember, annál hosszabbnak tûnik az itt töltött idő. Terry Pratchett
  9. Kevés ember ér meg többet ötven esztendőnél. És csak egyszer élünk... Kár elszamárkodni ezt az ötven esztendőt...
  10. Az a baj (...), hogy mindenki nagyon is sokat foglalkozik mások betegségeivel. Azt hiszik, hogy ha valaki elmúlt ötvenéves, annak már feltétlenül meg kell halnia agyvérzésben vagy infarktusban vagy valami effélében. Üres locsogás! Ha valaki azt mondja, hogy semmi komoly baja, szerintem úgy is van. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat