Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A jó barát nem lovagol a sérelmein, nem nyalogatja sértődötten lelki sebeit, nem álmodozik bosszúról, hanem szégyelli magát azért, hogy összekaptak, hogy ő maga nem volt eléggé fegyelmezett, bölcs, belátó. Nem azt mérlegeli, ki volt a hibás, ki kezdte, kinek kell elkezdeni a kibékülést, hanem maga keresi a közeledést, szívesen kér bocsánatot is, vagy mond engesztelő szót, tesz békülékeny gesztust, iparkodik egészen felengedni, minden rosszat elfelejteni.

🌱 Bölcsesség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerûen a barátod. Turóczi Ildikó
  2. A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat. Leiner Laura
  3. Az ember hisz a jóban, hisz abban, hogy csak jót kell adni a társainak. Nem bántani meg senkit. Mégis előfordul. Nem tudatosan, véletlenül. Megbocsátok. Teljes mértékben igyekszem elfelejteni, és úgy kezelni, mintha mi sem történt volna. Ez nekem nagyon jó, tudom, annak a személynek is, aki korábban megbántott. Ez olyan, mint az ajándékozás. Nyertes Zsuzsa
  4. Ez az, amit az ember a jó barátban annyira szeret, hogy lelkifurdalást érez, ha nem ad vonzalomért vonzalmat, szeretetért szeretetet, jóllehet érzékei számára nem vár egyebet, mint a baráti jóakarat jeleit. Szent Ágoston
  5. A jó barátság akkor jön létre, ha a másikat nagyon becsüljük, még magunknál is jobban, ha szeretjük őt, no persze nem annyira, mint önmagunkat és végül, ha a kapcsolat megkönnyítése céljából, nagy szakértelemmel adagoljuk e viszonyhoz a bensőségesség látszatát, de bölcsen őrizkedünk a valódi bensőségességtől, az én és a te összetévesztésétől. Friedrich Nietzsche
  6. De hát mit ér a barátság, ha az ember nem mondhatja ki kereken, ami a szívén fekszik? Kedveskedni, kellemes dolgokat mondani és hízelegni mindenki tud, de az igazi jó barát mindig kellemetleneket mond és nem törődik azzal, hogy fájdalmat okoz. Sőt, az igazi hû barát szinte keresi rá az alkalmat, mert tudja, hogy jót cselekszik vele. Oscar Wilde
  7. Ha tettél valamit, amit megbántál, rendbe hozhatod. (...) A jó barátok megbocsátanak. Maja Lunde
  8. A jó barát egy pillanat alatt meg tudja mondani hibádat. Igaz, lehet, hogy utána már nem tûnik olyan jó barátnak. Arthur Brisbane
  9. Van néhány szabály, amit tisztelnünk kell. A barátunk bûnét nem vágjuk a képébe, és tudni kell megbocsátani, nem csak kötelességből megmenteni. Ha pedig beszél hozzád, a szemébe nézel, hogy megígérd, többé nem hagyod el. Ha szégyelli a múltját, te nem hozod szégyenbe, ha ő nem adja el a barátságát, te sem árulod el az övét. Ha legörnyednek a vállai, nem háborgatod. Ha igaz barátra lelsz az életben, mindent megteszel, hogy kiérdemeld. Ha egyszer kinyújtja feléd a jobb kezét, azt a kezet többé nem engeded el.
  10. A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül. Leiner Laura
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat