Ugrás a tartalomra
A káosz gyermekei vagyunk, és a változás mélystruktúrája a felbomlás. Lényegében nincs semmi más, csak a bomlás és a káosz feltartóztathatatlan áradata. Célnak nyoma sincs; semmi nem maradt ezen az irányultságon kívül. Ha tárgyilagosan pillantunk az univerzum mélyébe, kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a kilátástalanságot.
Kapcsolódó idézetek
-
Mivel voltaképpen a véletlen gyermekei vagyunk, a Föld, a világegyetem nélkülünk is meglett volna egészen az idők végezetéig. Elképzelhetetlen kép ez, egy üres, végtelen, magányos, elvileg hasznavehetetlen világegyetem képe; ezt semmilyen értelem nem tudná felfogni, a végtelen káoszt, az élettől megmagyarázhatatlan módon megfosztott ûrt. Lehet, hogy vannak más, a mi ismereteink számára hozzáférhetetlen világok, amelyek így, ilyen felfoghatatlanul léteznek. A káosz iránti vonzódást néha megsejtjük lelkünk legmélyén.
Luis Bunuel
-
Vagyunk is,
meg nem is vagyunk.
Épülünk és rombolunk. Valamilyenné válunk és közben
apránként sok mindent tönkreteszünk és elpusztítunk,
s csak a legvégén eszmélünk, mikor már hiába.
Ács József
-
Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk.
Victor Hugo
-
Nincs olyan, hogy vég. Csak út van.
Ott vagyunk mindenhol,
a holnapban, a múltban,
a meg sem kezdett és a hátrahagyott útban.
-
Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik. De a káosz után rend kell, hogy legyen, s így lesz, bízom benne. A gyerekeknek ezért kell ismerni a gyökereket, s tudni, hogy a világ nem az, amit mindenütt látnak, és a tévéből ismernek. A világ egész másutt kezdődik. A saját bensőmben, aztán a családnál, aztán a közösségeknél. Amik már nincsenek. De mintha egyre születnének.
Schäffer Erzsébet
-
Semmi nem valódi, vagy ha mégis, nem ismerjük. Nincs módunk a valóság megismerésére. A valóság egy szakadék mélyén tátong.
Démokritosz
-
A hideg, fullasztó sötétség örökké tart, és mi egyedül vagyunk. Éljük az életünk, mert mást nem tehetünk. Érveket később gyártunk. A semmiből születünk; gyermekeket nemzünk, kik szintén kárhozottak; a semmibe merülünk. És ennyi az egész. A lét véletlenszerû. Nincs benne szabály, csak amit mi képzelünk bele, ha sokáig nézzük. Nincs értelme, csak amit mi aggatunk rá. Ezt a vitorla nélküli világot nem homályos metafizikai erők szabják. Nem Isten öli meg a gyermekeket. Nem a sors darabolja fel őket, és nem a végzet veti a kutyák elé. Hanem mi. Csak mi.
Alan Moore
-
A gyerekek szétrombolnak mindent, amit addig gondoltál. Korábbi felfogásodat, komplett világképed. Jobb, ha elfogadod és hátralépsz. Aztán elmennek. És mindig hiányozni fognak.
Winkler Nóra
-
A változást nem lehet megállítani. Minden véget ér, amit ismerünk. Nem afelől kell dönteni, hogyan szálljunk szembe vele, hanem hogy hogyan éljük túl.
Mark Lawrence
-
Egy nap mindenki meghal. A gyermekeik is meg fognak halni. Minden gyermek meghal egyszer. Eljön a nap, amikor a csillagok is összeomlanak vagy felrobbannak. Egy nap a halál elborít minket, mint egy tó vize, és talán soha semmi nem fog a felszínen emlékeztetni arra, hogy valaha is itt voltunk.
Orson Scott Card