Ugrás a tartalomra
A kapcsolattartásunkhoz hozzátartoznak az ikonok és az avatárok. Mint a középkorban a pajzsokon lévő minták, védelemként szolgálnak, és azt az önmagunkról alkotott képet mutatják, amelyet a világ felé tárunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindnyájan álarcot viselünk. Õk is, én is - mindenki. Mutatunk egy arcot - az énünk egyik arcát - a világnak, egymásnak, és ez az arc olyannak mutat, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak. És hogy mikor melyik arcunkat öltjük fel, attól függ, kivel vagyunk éppen, vagy hogy tudunk legjobban megfelelni mások elvárásainak.
-
A félelem és a szorongás kínzó élménye arra készteti az embereket, hogy szimbólumok védőpajzsával, mítoszokkal, hitrendszerekkel és eszmékkel vegyék körül magukat, hogy a zene hangjaival, a szavak értelmével és ha kell, angyalokkal töltsék ki a körülöttük tátongó ûrt. És mindezzel létrehozzák, megteremtsék azt, amit összefoglaló néven civilizációnak vagy kultúrának szoktunk nevezni.
Hankiss Elemér
-
A történeteket nagyon régóta olyan eszköznek tekintik, amelyek segítenek értelmezni a világot. Lehetőséget adnak arra, hogy külső szemlélőként tapasztaljunk meg dolgokat, és különböző perspektívákat alakítsunk ki. Emellett segítenek az információk megőrzésében is, mivel megmaradnak az emlékezetben, könnyen felidézhetők.
-
Az emberek, amióta világ a világ, társadalmi viszonyban állnak egymással. Szerepeket játszanak egyfajta színpadon állva, és mindig van közönség, mindig vannak további színészek, mind jelmezben vagyunk, gyakran álarcot viselünk, és ezek a helyzeti tényezők befolyásolják, hogyan gondolkodunk, mit csinálunk, hogyan érzünk.
Philip Zimbardo
-
A megfogalmazásunk visszahat ránk, a gondolkodásunkra, az önmagunkhoz való viszonyunkra. Az éppen alkalmazott kommunikációval mindig megajánlunk egy viszonyt a másik embernek, de egyben magunknak is. Leképezi, hogyan állunk önmagunkkal, barátnak vagy ellenségnek tekintjük-e magunkat.
-
Gondolj arra, ahogyan az emberek bemutatják az életüket a közösségi médiában! Mosolygó családok retusált képeit és mesés vakációk fotóit látjuk. A posztolt képeinken keresztül írjuk meg a történetünket arról, kik is vagyunk. Ez tart minket biztonságosan elkülönítve a kapcsolódás illúziója alatt. De mi van, ha a mélyebb kapcsolatainkra fókuszálunk azokkal, akik valóban látnak és hallanak minket - akikkel valóban érezzük a kapcsolódást?
Francie Healey
-
Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.
Francois de La Rochefoucauld
-
Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.
Francois de La Rochefoucauld
-
Összetartozunk, összevonzzuk egymást. Találkozni akarunk. S ezért odaadjuk magunkat, s elfogadjuk egymást.
Müller Péter
-
Mindennapi életünkben vigyázunk arra, nehogy gyöngének és bizonytalannak mutatkozzunk. Bizonyítani akarjuk határozottságunkat és erőnket. Õrizkedünk sebezhető vonásaink felmutatásától, és igyekszünk egyenrangú félként részt venni a kapcsolatban. Az erőt demonstráló jelzéseket ugyanakkor békítő, csillapító megnyilvánulások egyensúlyozzák, amelyek barátságos szándékunkat közlik. Pontosan e kettős szerveződés teszi lehetővé a társas kapcsolat megteremtését és fenntartását.
Bereczkei Tamás