Ugrás a tartalomra
A kárörvendő örömest ülteti embertársait a gyóntató székre, vallatja őket, hogy aztán hátuk megett örömmel dörzsölhesse kezeit; igazán sok ember kérdezősködik tőlünk, hogy végehossza nincs föltevéseivel, látszólag barátságos megjegyzéseivel kicsalja minden titkunkat. Ilyen emberektől óvakodjunk minden körülmények között. Felismerhetők igen könnyen. Kérdéseik rendesen olyan dolgokra vonatkoznak, melyeket örömest elrejtenénk, melyeket mi legbensőbb tulajdonunknak tartunk és nem szeretnők a tömeg tekintetének és bírálatának kitenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
Johann Wolfgang von Goethe
-
A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerû elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerûség az mások számára!
Ralph Waldo Emerson
-
Hol az a szent, aki igazán úgy tudná átérezni mások fájdalmát vagy gyönyörét, mint a magáét? Nem szabad túl sokat követelnünk. De ha egyszerûen elfogadjuk, hogy másvalaki "magunkhoz hasonló ember", akkor legalább tisztességes bánásmódot érdemel. Amikor már ezt sem vagyunk hajlandóak elfogadni, amikor másokat alsóbbrendûnek tekintünk, akkor tûnik fel természetesnek, sőt dicséretesnek a megvetés és a kegyetlenség.
Isaac Asimov
-
Vannak emberek, akik az őszinteség örve alatt kellemetlenségeket mondanak szemedbe. Lehet, hogy igaz, amit mondanak, de végtelen tapintatlanság az őszinte szó álarcában sértésekkel kedveskedni barátnőinknek. Ezektől nagyon óvd magad, mert aki veled szemtől szembe így beszél, mit mondhat az a hátad mögött!
-
Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat.
Bulat Okudzsava
-
Ez az élet igazi öröme: elhasználódni egy célért, amelynek nagyszerûségét mi magunk ismertük föl, és teljesen megőrlődni, mielőtt még a szemétdombra hajítanának bennünket: hogy természeti erő lehessünk, ne pedig szenvedésekből és fájdalmakból összerótt, önző, lázas, nyomorult kis ember, aki panaszkodik, mert a világ nem annak szenteli magát, hogy őt boldoggá tegye.
George Bernard Shaw
-
Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, azt akarják, hogy minden szavukat minden jelenlévő hallja, zsugorian vigyáznak arra, hogy egyetlen szavuk se guruljon asztal alá, állandóan történetkéket mesélnek, előadásokat tartanak a maguk kiválóságának bizonyítására és a társaság elbûvölésére. Az ilyen embereket kedvelik és szívesen hívják társaságba, mert elfoglalják a jelenlevők eszméletét, érdekességet és néha jókedvû hangulatot nyújtanak az egybegyûlteknek. De ezek az emberek hamis próféták: nem az fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik. Az ilyen emberek társaságát tanácsos gondosan kerülni.
Márai Sándor
-
Valahányszor törődött, idős emberrel, gyerekes anyával, mankós rokkanttal vagy nehéz csomagot cipelő emberrel, gyászruhás családdal találkozol, adj nekik utat tisztelettel. Mert tisztelnünk kell az öregséget, a nyomorúságot, az anyai szeretetet, a betegséget, a munkát, a halált. Valahányszor azt látod, hogy egy gyereket mindjárt elüt egy kocsi, rántsd el; ha felnőtt, figyelmeztesd. Ha árván sírdogáló gyereket látsz, kérdezd meg, mi baja, ha egy öregember elejti a botját, vedd fel. Ha két gyerek összekap, válaszd szét őket, ha férfiak civakodnak, menj tovább, nem kell semmiféle kegyetlen jelenetnél ott lenni. És amikor két rendőr közt megkötözött embert látsz, ne állj a kíméletlenül kíváncsiskodó tömeg közé: lehet, hogy ártatlan. És hagyd abba a beszélgetést, nevetgélést, ha betegkocsit tolnak el előtted, vagy halottas menetet látsz - lehet, hogy holnap a te házadból kanyarodik ki. Tisztelettel nézz a párosával vonuló intézeti gyerekekre: a vakokra, a némákra, az angolkórosokra, az árvákra, az elhagyott gyerekekre, gondolj arra, hogy a szerencsétlenség és az emberi könyörület megy előtted. Ha visszataszítóan vagy nevetségesen torz ember jön feléd, tégy úgy, mintha nem látnád. Oltsd el, ha égő gyufát látsz valahol, emberéletbe kerülhet. Válaszolj udvariasan, ha az utat tudakolják tőled. Ne nevess ki senkit, ne szaladj, ha nem feltétlenül kell, ne bámészkodj. Tiszteld az utcát. Egy népet mindig arról ítélnek meg, hogy miként viselkedik az utcán.
Edmondo De Amicis
-
A bûnnek megvan az a nagy előnye, hogy állandóan foglalkoztatja az embert. Harcol vele, rossznak tartja, hibát talál benne, de nem tud tőle szabadulni. A bûnnel szemben nem tudunk közömbösek maradni. Pedig az lenne előle az egyetlen menekvés. Ellenkezőleg, jobban érdekel, mint az erény, melyet díszes vitrinbe zártunk, s csak a vendégeknek mutogatunk.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Kételyt ébresztene bennünk egy ember iránt, ha azt hallanánk róla, hogy okokra van szüksége ahhoz, hogy rendes ember maradjon: annyi bizonyos, hogy nagy ívben elkerüljük a társaságát. A "mert" szócska bizonyos esetekben kompromittál; az ember időnként önmagát cáfolja meg egyetlen "mert" szócskával. No most már ha azt halljuk a továbbiakban, hogy az erény efféle aspiránsának rossz okokra van szüksége ahhoz, hogy tiszteletre méltó maradjon, akkor az még nem ok arra, hogy fokozott mértékben tiszteljük. De ő csak megy tovább, eljön hozzánk, és az arcunkba mondja: "Ön zavarja moralitásomat a hitetlenségével, Hitetlen úr; ameddig nem hisz rossz okaimban, akarom mondani Istenben, a büntető túlvilágban, az akaratszabadságban, addig igenis akadályozza erényemet..."
Friedrich Nietzsche