Ugrás a tartalomra
A kereszténység csak a számos, egymásnak ellentmondó vallás egyike. Nyilvánvalóan nem lehet mindegyiknek igaza, ezért miért kellene hinnem abban az egyben, amelybe merő véletlenségből beleszülettem, majd a tanai szerint felnevelkedtem?
Kapcsolódó idézetek
-
A világ összes, egymásnak ellentmondó és részben teljesen ellentétes vallásából csakis egyetlen egy lehet igaz; hát mennyivel valószínûbb, hogy többi módjára az az egy is csak emberi kitaláció, vágyálom, melyet az egyes emberek és közösségek számára való hasznossága tart fenn. Akkor miért fárassza magát az ember, hogy egyáltalán spekuláljon bármiféle túlvilágiról?
Esko Valtaoja
-
Ahogy én látom, a keresztény hit kinyilatkoztatás. De vajon hogy történhetett, hogy tanmesék, történetek, legendák milliói úgy keveredtek össze a keresztény és a zsidó kinyilatkoztatással, hogy az a legvéresebb vallássá tette, amely valaha is létezett?
John Adams
-
A kereszténység talán az egyetlen világvallás, amely hiszi, hogy Isten testté lett. Azt kellene gondolnunk, hogy ha egyáltalán van vallás, amely pozitív módon viszonyul a testhez, akkor az csak a kereszténység lehet. (...) Mert nyilvánvalóan az anyagi világ az istenivel való találkozás helye. És mégis botrány ez; és még csalódást is okozott nekünk, hogy ez esetleg így lehet. Sokkal inkább felmennénk a mennybe, mintsem hogy Isten megtestesüljön.
Richard Rohr
-
Sokan úgy nőnek fel, hogy sohasem vizsgálták meg saját hitrendszerüket. Buddhistának, hindunak, vagy éppen kereszténynek vallják magukat, pusztán azért, mert buddhista, hindu, vagy keresztény családban nevelkedtek - azaz kulturálisan buddhisták, hinduk, vagy keresztények. Õk maguk nem gondolták át az adott vallás alapvető tanításait. Mivel nem magunk választjuk meg a családot, amelybe születünk, a vallási környezetünket sem mi választjuk meg. Felnőttként azonban felelősek vagyunk azért, hogy számot vessünk életünk valamennyi területével.
Gary Chapman
-
A Bolygón mindenkit úgy neveltek, hogy higgyen az igazság valamely verziójában, Istenről, az erkölcsről, a halandóságról, az élet céljáról. Általában ezeket a hiteket vallásnak nevezzük. És ha az élet során ezek a hitek megtörnek, ha igaztalannak bizonyulnak, keresünk egy új vallást, amit követhetünk és megtérünk. Na, ez az áttérés lehet traumás, nem csak önmagunknak, a mi lelkünknek, de a körülöttünk lévőknek is.
-
Gyanítom - sőt, biztos vagyok benne -, hogy sok-sok olyan ember van, aki egyik vagy másik vallásban nevelkedett, de nem érzi jól magát, nem is hisz benne, vagy bántja az a sok gonoszság, amit a nevében elkövetnek. Érez némi késztetést, hogy elhagyja szülei vallását, talán vágyik is rá, de egész egyszerûen nem ismeri fel, hogy erre van lehetősége.
Richard Dawkins
-
A vallások csupán köntösei a hitnek. És gyakran nagyon rosszul szabott köntösök.
Thornton Niven Wilder
-
Az egyetemes istennek egyetemes vallást kellett volna kinyilatkoztatnia. Miféle végzet okozza, hogy annyiféle vallás van a földön? Melyik az igazi a sok közül, melyek mindegyike azt tartja, hogy ő az, a többi pedig mind hamis? Joggal hisszük, hogy egyikük sincs ilyen megkülönböztetett helyzetben; a vélemények megoszlása és összeütközése vitathatatlan jele a kiindulópontul szolgáló elvek bizonytalanságának és homályosságának.
Jean Meslier
-
Lázadnunk kell szüleink hite ellen, mert szükségszerûen korlátoltabb, mint az a hit, amelyet magunk alakíthattunk ki személyes tapasztalataink, felnőtt tapasztalataink és egy újabb emberi nemzedék tudása alapján. A vallás nem jó örökség. Az ember vallásának személyes vallásnak kell lennie, amelyet maga alakít ki, kérdezve és kételkedve, saját tapasztalatának olvasztótégelyében.
-
Mivel minden vallás csak valószínû bizonyításra támaszkodik, s minden valószínû bizonyítás cáfolható, ebből következik az, hogy ami egyesek szemében tökéletesen igaz vallás, azt mások igen valószínûtlennek vélik, hamisnak tartják.