Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kiegyensúlyozott párkapcsolat kialakulásának elején fontos, hogy a két ember egyforma erővel ássa ki a párkapcsolatának alapjait. Nyugodtan hasonlíthatjuk egy ház felépítéséhez mindezt. Mindenkinek meg van szabva a közös alap rá eső részének a megfelelő kiásása.

Csernus Imre
🔮 Jövőkép 🦁 Bátorság próbája
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy kapcsolatot pontosan úgy kell építeni, mint egy házat: biztos alapokat rakunk, és felépítünk rá apránként egy közös világot. Sokan azt hiszik, hogy egy kapcsolat bezár, pedig ha jól csináljuk, nem korlátozza, hanem kiteljesíti az életünket. Rácz Zsuzsa
  2. A párkapcsolatot már az elejétől kell "jól" indítani. Ami már úgy "valahogy" elindult, azt nagyon nehéz más irányba terelni. Marie Clarence
  3. Minden jól mûködő párkapcsolat alapfeltétele, hogy a felek szeretettel elfogadják egymást olyannak, amilyenek. Ez lehetséges is, csak jobban kéne ismerni hozzá mind önmagunkat, mind a másikat. Lux Elvira
  4. A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.
  5. Egy párkapcsolatban mindkét félnek támogatnia kell a másikat; egymást kell felemelniük. Taylor Swift
  6. Akkor sikeres egy házasság, ha van legalább egy-két közös dolog a felekben. Ugyanazt akarják, valamiben közösek, valamiben hasonlítanak. Lehet ez munka, érdeklődési kör, közös gyermekvállalás (mindketten akarnak gyerekeket). Ezek alapvető dolgok, ebből nincs olyan sok, 5-10. Ha ebből egy-kettő hasonlít, akkor már jó az alapja a párkapcsolatnak. Ha nincs, akkor sokkal nehezebb. Bereczkei Tamás
  7. Az tud jó kapcsolat maradni, amelyikben a két fél egymáshoz viszonyulva is képes változni. Ez az egymáshoz csiszolódás. Amikor a párkapcsolatnak folyamatosan személyiséget vagy éppen karriert, magánéletet segítő, építő jellege van, és egyfajta konstruktív összefogás érvényesül. Az az ideális, ha az egyik fél érzi, hogy a másiknak éppen mire van szüksége - egyszer az egyikük érdeke kerül előtérbe, máskor a másikuk személyes ügye.
  8. Ha a megfelelő pár van melletted, akkor, igenis minden a lehető legjobban fog alakulni, ugyanis egymást támogatjátok majd. Építitek, segítitek, toljátok előre egymást. Ha az egyiknek nem megy valami, a másik feltölti energiával, és már haladnak is tovább. Ez amolyan csapatmunka. Oravecz Nóra
  9. Felismerni és megszeretni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan, mint mi, mégis annyira más; levetkőzni félelmeinket; tapogatózva utat találni egymáshoz - mind-mind ismerős fokozatai egy kapcsolat kialakulásának. Boldizsár Ildikó
  10. Megfelelő párt csak megfelelő pár kaphat - előbb neked kell azzá válnod. Olyanná, aki tud szeretni, adni, leginkább szabadságot, na meg persze szárnyakat a másiknak. Nem lehúzni, összetörni, visszafogni, hanem még magasabbra emelni, mert az élet nem arról szól, hogy egymást kevesebbé tesszük. Sőt. Erősítjük, bátorítjuk a másikat, bebizonyítva, hogy együtt mindenre képesek vagyunk. Oravecz Nóra
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat