Ugrás a tartalomra
A kimondott szónak annyi oldala van, ahányan hallják. Ha többen hallják belőle ugyanazt, az már megegyezés vagy a megegyezés lehetősége.
Kapcsolódó idézetek
-
Minél több véleményt hall az ember, minél több szemszögből vizsgálja meg ugyanazt, annál jobban össze tudja rakni a saját gondolatait. Ha tudom, hogy milyen érvek léteznek, akkor ki tudom találni, nekem arra mi lenne a válaszom.
Rácz Laura Rebecca
-
Az ember meghallgat mindenkit, és az gondolja a dolgokról, amit előtte. Vagy nem hallgat meg senkit, és úgy gondolja ugyanazt.
Balla D. Károly
-
Segít, ha az ember ugyanazt a történetet más nézőpontból hallja. Néha nem tûnik ugyanannak az információnak, amikor más szájból hallani.
-
Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem.
Vámos Miklós
-
Sok beszédnek sok az alja, higgye el nekem. Az ember csak mondja a magáét, és mindenki úgy forgatja ki a szavait, ahogy akarja.
Ahdaf Soueif
-
Szeretjük hallani, amikor valaki kimondja azt, amit mi is gondolunk, főként, ha tudjuk, hogy mások nem értenének egyet vele. Ezért tartanak össze a hasonló gondolkodású emberek, pedig sokkal előrébb vinne, ha olyanok társaságát keresnék, akik másként vélekednek.
-
Beszélgetnie kell. Sokat. Aki sokat beszél, előbb-utóbb kimondja az igazságot, vagy kimond egy hazugságot, amellyel elárulja magát.
Agatha Christie
-
Szerintem az a fontos, hogy legalább az értse, amit mond, aki mondja. Ha ő érti, az már fél siker.
Cserna-Szabó András
-
Amikor kívül állsz valamin, és a része akarsz lenni, van egy hallgatólagos egyezség, hogy mindennek, ami belül van, több értéke van.
-
Vannak helyzetek, amikor néhány szóból is megértik egymást az emberek.
Herbert George Wells