Ugrás a tartalomra
A kísértés kemény dolog, olyan, mint a korpa. Rendszerint nem látja az ember, de mindig ott van.
Kapcsolódó idézetek
-
A kísértés olyan, mint a tüsszentés. Először az ember nem érez semmit, aztán egy kis csiklandozást fedez fel az orra tövében, és aztán a vágy, hogy csinálja, úgy elhatalmasodik rajta, hogy képtelen lesz visszatartani magát.
Ámosz Oz
-
Az ember számára nem elérhető dolgokhoz mindig nagyobb vonzerő társul, mint a már meglévőkhöz.
J. R. Ward
-
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
Stephen King
-
A kísértés nem egyik pillanatról a másikra következik be, nem villámcsapásként éri az embert, hogy aztán utólag csodálkozzon rajta, uramisten, hogyan is kerülhettem ebbe a helyzetbe? Az a fontos, hogy ne legyen alkalom, amikor nem tudok hûséges maradni.
Szinetár Dóra
-
A csábítás nem lehet kiszámítható. Azt hiszed, tudod, mi következik. De nem tudod.
Nora Roberts
-
Ha baj éri az embert, sohasem tudja pontosan, mivel néz szembe. Kénytelen sötétben tapogatózni. A rettegés falat von köré, akárhogy is próbál, azon nem láthat túl.
-
A bûn mindig nyíltan közelít, az érzékek révén mindjárt megfogható. Az érzékek gyökeréig hatol, ki se tudjuk tépni.
Franz Kafka
-
Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.
Oscar Wilde
-
A kísértés anyja a szükség.
Catherynne M. Valente
-
Ami förtelmes, az tapad, láthatatlan gumikezek tartják fogva az ember körül. Bárhová bújsz, megy utánad.
Stephen King