Ugrás a tartalomra
"A környezetvédelem nem mehet a gazdaság rovására." E követelmény mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a környezetvédelem luxus, tehát ha egy-egy problémát megoldatlanul hagyunk, azzal pénzt takarítunk meg. A valóságban a megoldatlan környezeti problémák rendszerint óriási pénzveszteséggel járnak, rövid és hosszú távon egyaránt, megelőző vagy idejében elhárító jellegû megoldásuk pedig hosszú távon mindenképp gazdaságos, és gyakran rövid távon is az. Ilyen szempontból a környezet hasonló az emberi testhez: egészségesen tartani olcsóbb, mint betegségeiből kigyógyítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Érdekes lenne megkérdezni az utca emberét, hogy szerinte mi a mai kor három legnagyobb problémája. Valószínû, hogy szinte mindenki említené a természeti gondokat, de ha visszakérdeznénk, hogy mit tesz ezek ellen, akkor gyanítom, csak hümmögne, hogy lényegében semmit. Szerintem a környezetvédelem nemhogy top három, hanem a legfontosabb. Hiába oldunk meg sok mindent a világban, ha egyénileg nem foglalkozunk a bolygónk védelmével, egyszer mindennek vége lesz. Hatalmas a felelősségünk!
Máté Bence
-
Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem egyben a külső és belső környezettel kialakult testi, lelki egyensúly, ami ugyanakkor az ember testi-szellemi és társadalmi jólétét jelenti. Ennek az állapotnak a fenntartása csak aktív egészségtudatos magatartással lehetséges, amiért a romló környezeti feltételek miatt egyre többet kell tenni.
Tompa Anna
-
Sajnos az ember élete a természetrombolásra épül: a mezőgazdaság, az ipari termelés környezetpusztítással jár. Az egészet úgy alakítottuk ki, hogy nem figyeltünk oda igazán a környezet megóvására. Ösztönös társadalmi igény kellene, hogy legyen a környezetvédelem, az embernek mindig a zöldebb megoldások felé kellene mozdulnia.
Máté Bence
-
Elismerjük vagy sem, végletesen függünk a természettől. Tőle kapjuk ételünk minden falatját, minden lélegzetvételnyi levegőnket. A természet a legdrágább kincsünk, ezért meg kell védenünk. Jövőnk attól függ, hogy képesek vagyunk-e most cselekedni.
David Attenborough
-
Még a legmodernebb életvitel is végső soron a természettől függ. Ha ártunk az ökoszisztémának, magunknak ártunk. Egészséges erdőkre, tiszta vizekre és gazdag termőföldekre van szükségünk az ételhez, a tiszta levegőhöz, a gyógyszerekhez és a jó közérzethez.
-
Bizonyos mennyiségû bürokrácia, elszámolhatóság és szervezettség létfontosságú a világhoz, amelyben élünk. A bürokrácia előnyeit nem szükséges ecsetelni. A túlhajtott szabályozás rejtett költségei azonban igen tekintélyesek. Ahogy a szabályok sokasodnak, bármilyen lépés annyira megnehezedik, hogy csalásra vagy szabályszegésre kényszeríti azt, aki talpon akar maradni. Sőt mivel a szabályok gyakran ellentmondásba kerülnek egymással, és bármit leszünk, áthágjuk egyiket vagy másikat, már csak az a kérdés, melyik jogtalanságot választjuk.
-
Egy világjárványt csak globális összefogással lehet eredményesen megfékezni és felszámolni. Ha ezt bármilyen okból vagy mértékben elmulasztjuk megtenni, annak ára van. Legelőször is azért, mert a járvány így tovább tart, és hosszabb időn keresztül fejti ki káros hatását az emberi egészségre, az egészségügyi rendszerekre és a világgazdaság mûködésére.
-
A minőségi ételt nem adják olcsón, de hosszú távon sokkal jobb nekünk és a természetnek is. Én úgy fogom fel, hogy ez egy olyan befektetés, amelyet hajlandó vagyok a családom egészségéért és a bolygóért vállalni. Minél több organikus terméket vásárolunk, annál valószínûbb, hogy az áruk is esni fog.
-
Fogyasztói és mindent eldobó társadalmunknak végre fel kell ismernie, hogy semmi nem határtalan. Hiszen csak ez az egy, gyönyörû bolygónk van, és meg kell őriznünk saját magunk, a gyermekeink és az összes jövő generáció számára. A természet sokszínûsége és a sértetlen ökoszisztémák minden élőlény számára - mi is idetartozunk - nem a luxust jelentik, hanem nélkülözhetetlenek a túléléshez.
Jane Goodall
-
A nyugati "civilizált" világ nagy része küzd a túlsúly problémájával, miközben korlátlan információ áll rendelkezésünkre ennek káros hatásairól. Alapvetően nem esztétikai értelemben fontos ez, hanem azért, mert a túlsúly megkeseríti életünket, számos betegség előfutára, így végső soron rövidebb életet eredményez. Azt is rosszabb minőségben.
Iller Barbara