Ugrás a tartalomra
A legtöbb tanulmány szerint az emberek leginkább a nyilvános szerepléstől félnek. A lista második helyén a halál áll. A halál csak a második. Vajon rendben van ez így? Ezek szerint egy átlagember, ha temetésre megy, inkább feküdne a koporsóban, mint hogy ő mondja a nekrológot.
Kapcsolódó idézetek
-
Annyira félünk a halálról beszélni, hogy inkább hagyjuk az embereket csendben meghalni. Jó dolog nyíltan megbeszélni a dolgokat.
Javier Bardem
-
A halál mellett a nyilvános beszédtől félünk a legjobban.
Julian Brass
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
Csak egy dolog van, amitől a halálnál is jobban félnek az emberek: nyilvánosan felszólalni.
-
Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerû a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyûszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.
Dino Buzzati
-
Legkevésbé féljük a halált, mikor legborzasztóbban lép előnkbe: szeretteink halálos ágyánál. Óh, mert akkor örömmel halnánk meg, hogy megváltsuk a fenyegetett drága életet!
B. Büttner Lina
-
Az ember legföljebb akkor gondol a halálra, amikor beteg, vagy amikor valakinek a temetésén van, vagy a templomban. De inkább csak úgy általában gondol rá, nem vonatkoztatja a halált önmagára, arra, hogy egyszer majd ő is meghal.
Ladislav Fuks
-
Ha az emberek úgy tekintenek a temetőre, mint a túlvilág kapujára, akkor természetes jelenségként tudnak a halálra gondolni, és könnyebben elfogadják. Ám ha a temetők köré falakat emelnek, az emberek távolabb kerülnek a haláltól.
Iskender Pala
-
A halálhangulat (...) a temetőben elfogja az embert, ami persze nem félelmetes, sőt talán ott a legelfogadhatóbb, mint a mûtét a kórházban. Otthon a kanapén elég szar belegondolni, de ott a kórházban, hogy mindjárt felvágják a hasát, az valahogy (...) belefér. Jó, hogy nincs otthoni mûtét. Lehet, hogy meghalni is temetőben kéne.
Kollár-Klemencz László
-
Annyi ember nem meri elmondani a másiknak, hogy szereti, mert fél, hogy a másik megijed, és elmenekül. Pedig ha emiatt valaki menekülőre fogja, akkor jobb is, ha elmegy.
Tóth Vera