Ugrás a tartalomra
Annyira félünk a halálról beszélni, hogy inkább hagyjuk az embereket csendben meghalni. Jó dolog nyíltan megbeszélni a dolgokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Szerintem az embernek nem kell meghalnia ahhoz, hogy őszintén tudjanak róla beszélni, sőt jó lenne, ha már életünkben tudnának rólunk őszintén beszélni, és nem attól félni, hogy vajon mit fog gondolni a másik.
Kovács András Péter
-
Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
Ijesztő megnyílni valakinek, akit nem ismerünk jól. Ijesztő közel engedni magunkhoz az embereket. Ijesztő félni a csalódástól és az elmúlástól. És sokkal könnyebb kiszolgálni ezt a félelmet azzal, hogy minimalizálom ezeknek a lehetőségét.
Kollár Betti
-
A legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni azokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna.
Michael Chabon
-
A halál mellett a nyilvános beszédtől félünk a legjobban.
Julian Brass
-
A legszebb fáink alá temetjük a halottainkat. Némán gyászolunk, halkan beszélünk, és sokszor úgy érezzük, egyszerûbb tenni valamit, mint beszélni.
Fredrik Backman
-
Jobb csendben maradni és hagyni, hogy azt gondolják, buták vagyunk, mint megszólalni és minden kétséget eloszlatni efelől.
-
Félünk a haláltól, mert nincs fölötte uralmunk. És félünk azért is, mert szeretünk élni. Azt hiszem, a halállal kapcsolatos szorongásunk teljesen normális. Akkor van baj, ha tagadjuk, hogy szoronganánk.
Daniel Gottlieb
-
Félek a haláltól, szeretném, ha nem kínozna meg. Inkább csak köszönjön, hogy jó napot, de azt, hogy milyen nap van, már ne tudjam kimondani.
Lorán Lenke