Ugrás a tartalomra
A lélek nehéz korát éljük. A legtöbb embert jobban leköti a gonosztól való rettegés, mint a jó keresése.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek könnyebben gondolnak rosszra, mint jóra. Szívesebben feltételezik a rosszat, mint a jót.
-
A veszélytől való félelem tízszer kínosabb, mint maga a veszély. Az aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos rossz.
Daniel Defoe
-
A legtöbb ember úgy szenved, hogy nem tanul belőle semmit. Nem találja meg az értelmét. Nem éli át, hogy a sorsa nevelni, tanítani akarja. Azt hiszi, a baj minden ok nélkül szakadt rá, s ezért ki van téve annak a veszélynek, hogy - bár az idő meggyógyítja - a baj újra megismétlődik vele.
Müller Péter
-
A rossz dolgokban hiszünk (...) és ez zavar a legjobban. Nem a hit hiánya, hanem a rossz dolgokba vetett hit. Értelmet keresel? Az értelem kívül van. Átkozottul jók vagyunk a rossz értelmezésében.
David Levithan
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Oscar Wilde
-
A világ tele van nehéz emberekkel. Néha azonban (valójában gyakrabban, mint hinnénk) mi magunk vagyunk a nehéz emberek. Néha mi magunk vagyunk a pokol.
-
Nekünk, embereknek sok minden fáj, és sokszor nem is tudjuk, mi az oka a fájdalmunknak. Csak ránk telepszik a szorongás, és összezsugorodik tőle a lélek.
Fredrik Backman
-
Sokaknak az árt, hogy féli a sorsát. Sok, míg a sorstól fél-menekül - épp így leli sorsát!
Lucius Annaeus Seneca
-
A lelkem mélyén jó akarok lenni, jó dolgokat akarok látni, jól akarok élni, de bármerre nézek, csak rossz dolgok vannak. Mintha a gonoszság egyre csak bugyogna föl a földből, és az ember nem tehetne mást, mint hogy kikerüli, nehogy a lábára fröccsenjen.
Charles Martin
-
Az ember arra vágyik, hogy szeressék, annak hiányában arra, hogy csodálják, annak hiányában arra, hogy féljék, annak hiányában arra, hogy gyûlöljék és megvessék. Mindannyian valamilyen érzést akarunk kiváltani másokban. Az ürességtől a lélek megborzong, bármi áron kapcsolatot kíván teremteni.