Ugrás a tartalomra
A lélek nem születésétől fogva sötét. Először áttetsző, s csak aztán sötétedik, foltról foltra, minden alkalommal, amikor valami rosszat megbocsát magának az ember, mentséget talál rá, azt mondja magának, hogy hisz ez csak játék. És eljön a pillanat, amikor túlsúlyba kerül a sötét. Csak kevesen tudják ezt a pillanatot észrevenni, belülről nem érzi meg az ember.
Kapcsolódó idézetek
-
A lélek igencsak törékeny dolog. Ha szomorúság, félelem, kétely vagy a legcsekélyebb gyanú árnyéka beleköltözik, akkor azt a lelket elemészti a sötétség ereje.
-
Mind azt hiszik, hogy a sötétség csak úgy az égből pottyan le. Hát nem. A sötétség a fák alól kúszik elő, először azokat tölti meg, és csak utána terjed szét a nyílt terepen.
Laurell Kaye Hamilton
-
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.
Babits Mihály
-
A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerûbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.
Böjte Csaba
-
Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.
John Cure
-
Az emberek összetett lények, és a lelkük gyakran szürke, nem pedig fekete és fehér. Ahol úgy hiszed, hogy jót fogsz találni, könnyen meglehet, hogy rosszra is bukkansz. És ahol csak a gonoszt látod, lehet, hogy ott valami jó is van.
Lucinda Riley
-
A gyermekben nincs harag, féltékenység, neheztelés, irigység vagy gyûlölet. Az újszülött lélek makulátlan. Csak később ismerjük meg a lelket megkeserítő haragot, csalódottságot, veszteséget, fájdalmat, félelmet és igazságtalanságot. Lelkünk ezektől válik homályossá.
-
Sötét az, ami tudattalan.
Sötét az, ami gonosz.
A kettő elválaszthatatlan.
Emberre is mondjuk: sötétség van benne. Az ilyen lehet ostoba is, gonosz is. Nem tudja, mit tesz, s amit az ember nem tudva tesz, jó nem lehet. Mert sötét. Ha tudná, nem tenné. Ha fény lenne benne, nem tenné.
Müller Péter
-
Miért fél a gyerek a sötétben? Mert nem tudja, hogy amit ott lát, az nincs is ott. Mert túlgondolja, túlbonyolítja, olyasmit képzel oda, ami nem létezik. Ezért félünk. Tudatlanságból, túlgondolásból.
Vida Ágnes
-
A lélek elnehezedik az élet sötét próbatételei alatt, de újjászületik a lét küzdelmében.