A lelki szeretetben énünk kőkemény falai megrepedeznek, s mint az árvíz, kilépünk magunkból, s a másik világát is elöntjük. Még akkor is, ha ez a világ tele van gátakkal, akadályokkal, szögesdrótokkal. S mindezek hiába bántanak, sértenek, karcolnak vagy sebeznek. Bárki, aki hozzánk is belép szöges, tüskés, csapdákkal és akadályokkal teli országba jut. Onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy túllép ezeken a bántó akadályokon, sérelmeit megbocsátja, hibáidat eltûri, s elfedi.

Kapcsolódó idézetek

1. A szeretet könnyeddé varázsolja az akadályok leküzdését. Az akadályok ettől nem kisebbek. De ha ott a szív, akkor egyszeriben elhisszük, hogy minden lehetséges! Vámos Robi
2. Szeretetből képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, homoksivatagokon átkelni, és kimondhatatlan megpróbáltatásokat elviselni. Szeretet nélkül azonban a hegyek megmászhatatlanná, a tengerek átszelhetetlenné, a homoksivatagok járhatatlanná, a megpróbáltatások pedig életünk gyötrelmeivé válnak. Gary Chapman
3. Számomra a szeretet mindent betölt. Nem lehet kívánni, hiszen önmaga célja. Nem lehet megcsalni, hiszen nincs köze a birtokláshoz. Nem lehet fogva tartani, hiszen olyan, mint egy folyó, amely áttöri a gátakat. Aki be akarja börtönözni a szeretetet, annak el kell zárnia a forrást, amely táplálja, és az így felgyülemlett víz hamar megposhad. Paulo Coelho
4. A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. David Goggins
5. Sok esetben mi magunk építjük fel a szögesdróttal védett határokat, saját magunkban, legbelül. És ha a lelkedben elszigetelt vagy, akkor sehol a világon nem lelsz majd otthonra. Nyitottnak kell lenni és elfogadónak, és akkor idővel megtérül a befektetett energia.
6. Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyûr; nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít; nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit; nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal; nincs fal, melyet elegendő szeretet földre nem rombol; nincs bûn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált... Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba. A szeretet kiteljesedése mindet megoldja. Bár eléggé tudnátok szeretni, nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.
7. Mindannyiunknak vannak sérülései, ilyenek vagy olyanok. Hogy is ne lennének? Máskülönben mindenki tökéletes volna körülöttünk: szüleink, testvéreink, szomszédaink. Egyetlen kérdésen múlik majdnem minden: hogyan válaszolunk a lelki sérülésünkre? Bevalljuk-e vagy elnyomjuk? Hogyan határozza ez meg másokkal való kapcsolatainkat? Néhányan bevallják a sérüléseiket, és megpróbálják oldani; mások azzal töltik az életüket, hogy más sérülteknek segítenek; és vannak olyanok is, akiknek egyetlen célja az, hogy minden további egyéni sérülésnek elejét vegyék - bármi áron. Õk a könyörtelenek, akiktől óvakodni kell.
8. Azért engedhetjük meg magunknak, hogy megbántsuk azokat, akiket a legjobban szeretünk, mert tudjuk, hogy nem hagynak el minket. (...) Amikor már örökké szeretitek egymást (...), mondjuk, szó szerint, egész életedben, akkor tudod, hogy nehezebb felégetni a hidat, mint megerősíteni az alapokat.
9. A szeretet feloldja az én-határokat. Ahhoz, hogy szeresselek, át kell, hogy éljelek. Ahhoz, hogy átéljelek, beléd kell bújnom. Ahhoz, hogy beléd bújjak, föl kell oldódnom. Énemet föl kell áldoznom, hogy ne én legyek, hanem mi legyünk, ezentúl. Müller Péter
10. Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szûkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fûzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül.