Ugrás a tartalomra
A magányban, a betegségben, a zûrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.
Kapcsolódó idézetek
-
A barátság olyan, mint a virág, amely fényt, harmatot, földet, talajt, meleget, hangot, írást igényel, s ha nem ápoljuk: elszürkül, hétköznapokba vész.
-
A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.
Leiner Laura
-
A barátság, az igazi, legtisztább formájában a szerelemből fakad. Csak éppen sosem ér véget, fénye sosem fakul, és még a halál sem győzheti le.
-
Barátság csak gyakorlatilag jöhet létre, gyakorlatilag válhatik tartóssá. Vonzalom, sőt szeretet a barátságot egyáltalán nem segíti elő. Az igazi, tevékeny, termékeny barátság abban áll, hogy életünk folyamán egymással lépést tartunk, kölcsönösen helyeseljük egymás céljait és így folytatjuk együtt utunkat tántoríthatatlanul, bármily eltérő is különben életünk és gondolkodásunk módja.
Esterházy Péter
-
Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.
Stephen King
-
A barátság olyan, mint a termés. Vannak jó idők meg rossz idők, bő termés és fagy. De mindig túl kell élni valahogy, hiába utállak most, attól még a barátom vagy.
-
A barátság számtalan alakban megjelenhet, és számtalan forrásból meríthet erőt, de mindegyikben közös a feltétlen szeretet, a másik fél hiánya fölött érzett fájdalom és a közös tulajdonságok.
Nora Roberts
-
Nem hiába mondják, hogy bajban ismerszik meg a jó barát, és mennyire megnyugtató érzés, hogy amikor úgy tûnik, magunkra maradtunk és nincs kiút, felbukkan valaki, akire támaszkodhatunk. Egyedül sokkal nehezebb túlélni a válságokat, de szerencsére nem vagyunk egyedül. Ne féljünk másokra támaszkodni gyenge pillanatainkban. Ha pedig tényleg magunkra maradtunk és senkitől nem kérhetünk segítséget, bízzunk benne, hogy a sors elénk vezet egy kedves idegent, vagy egy régi ismerőst, akivel életre szóló kötelék alakulhat ki.
-
A barátság nem egy létrehozott kapcsolat, a barátság magától jön létre, mert jó minden elvárás és indok nélkül együtt létezni. Örömöt jelentetek egymásnak csak azért, mert vagytok. A barátság benned van, belőled fakad, nincs köze a másik cselekedeteihez: ha egy ember valóban a barátod, akkor is közel áll hozzád, ha nem kedves vagy igazságos veled, mert hát ott van a szívedben.
-
A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a mûvészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek.
Clive Staples Lewis