Ugrás a tartalomra
A mama azt állítja, biztosan tudja, hogy a Nagyi halála után egyből a mennyországba került. Valójában persze nem tudja. Mama - magának vagy a gyermekeinek - hazudik, és a legtöbben hajlandóak vagyunk ezt tökéletesen normális dolognak tekinteni. Ahelyett, hogy megtanítanánk a gyermekeinknek, hogy gyászoljanak, de a halál tudata ellenére is legyenek boldogok, csak öncsalásra való képességüket fejlesztgetjük.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.
Tóth Krisztina
-
Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.
Petőcz András
-
Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb.
Irvin David Yalom
-
De hát nem hazudik-e mindenki ezen a világon? Van-e különbség aközött, hogy a gyilkos ártatlannak vallja magát, és aközött, hogy valaki mosolyogva megdicsér egy csúf csecsemőt? Néha magunkat mentjük a hazugsággal, máskor a többieket. Az igazság számít, vagy a jó szándék?
Jodi Lynn Picoult
-
Bárcsak ne lenne az egészségesnél nagyobb öncsalásra szükség ahhoz, hogy legalább néha a saját fiamat érezzem a legjobbnak, a legszebbnek, a legokosabbnak! Hiszen ezt nemcsak hogy megbocsátják egy anyának, hanem el is várják tőle.
Kartali Zsuzsanna
-
Felnőni nem egyszerû feladat. Évekig élsz abban a tudatban, hogy a világ ilyen meg ilyen, aztán hirtelen borul az egész. Rájössz, hogy a szüleid talán mégsem tudnak mindent, a kormány hazudik, a felmenőid pedig gyilkolásztak. Rádöbbensz, hogy egyszer meg fogsz halni - utána meg ki tudja, mi lesz. A kis dózisban adagolt új információkból kisakkozod, hogy a világ teljesen más, mint ahogy előadták neked. Véget ér az agymosás, de aztán alig várod, hogy folytatódjon.
-
Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye.
D. Tóth Kriszta
-
Mi is csak nagyra nőtt gyerekek vagyunk. Csak egy kicsivel többet tudunk, mint annak idején, és ahogy telnek-múlnak az évek, megtanulunk még ezt-azt. A végén pedig úgy halunk meg, hogy talán a negyedét ha tudjuk annak, amit tudni lehet.
Kimberley Freeman
-
Azért élünk, hogy boldogok legyünk, csak közben rengeteg önbecsapási folyamatot élünk meg, és hazudozunk magunknak. Ennek pedig súlyosak a következményei.
Csernus Imre
-
Annyira ijesztő rájönni, hogy senki sem tud semmit, hogy örülünk, ha valaki eljátssza, hogy ő tudja. Mert akkor gyerekek maradhatunk, és életünk végéig azt hallucináljuk, hogy még vannak felnőttek. Akkor nekem nem kell tudni semmit, majd a felnőtt tudja, majd a pszichiáter tudja, majd a professzor tudja, majd a tanár tudja.
Feldmár András