A megbocsátáshoz elengedhetetlen a sérelem és a sérelem által kiváltott érzések felidézése. Ez a lépés sokszor fájdalmas, dühvel és szorongással jár - a továbblépés ugyanakkor nem képzelhető el a negatív érzések kimondása nélkül. Megélt harag nélkül nem lehet megbocsátani.

Kapcsolódó idézetek

1. A megbocsátás előtt először tudni kell dühösnek lenni. Haragudni, mindazért, amit elkövettek ellenünk. Elgyászolni a veszteségeket. Sírni, üvölteni, toporzékolni. Elmesélni, elzokogni a történetünket olyanoknak, akik együttérzéssel tudnak minket végighallgatni - ha kell, sokszor is akár. Leírni, kiénekelni, eltáncolni, megfesteni, valamilyen módon formát adni ezeknek a nehéz élményeknek. Ez a gyógyulás útja, amelynek a végén esetleg - mintegy magától - megszülethet a megbocsátás. Barcs Krisztina
2. Először is: amit elfelejtesz, egyáltalán nem leszel képes megbocsátani. Elfeledett bûnt nem lehet megbocsátani. Éppen azért van szükség bocsánatodra, mert nem tudod feledni, ami történt, az emlékezeted pedig még jóval azután is életben tartja a fájdalmat, hogy a kiváltó oka abbamaradt. Az emlékezés a fájdalom elraktározása. Pontosan ezért van szükség a megbocsátásra.
3. A megbocsátás ösvénye nem könnyû. A harag és a gyûlölet ingoványán vezet keresztül, és csak a fájdalom és a veszteség feldolgozásával érhetjük el a célt.
4. Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos. Jelenits István
5. Ha a "megbocsátás" annyit jelent: megígérem, hogy többet nem beszélek valamiről - nos, ezt kétségtelenül meg tudom tenni. De nem mindig okos dolog magunkba fojtani egy kellemetlen emléket. Ott forr, erjed a mélyben, és átjárja az embert, akár a méreg. Jean Webster
6. A megbocsátás nem mossa el a fájdalmat. Nem jelenti azt, hogy alávetjük magunkat az ellenfélnek. Nem jelenti, hogy nyalogatni kellene a sebeket osztó kezet. A megbocsátás büszke, és fölülemelkedik a kavargó érzések zûrzavarán. A megbocsátás kilépés a fényre, mintha a sérelmek feledésbe merültek volna. Mintha az, aki fájdalmat okozott nekünk, nem is tett volna semmi rosszat, mintha a sebeket osztó kéz nem zúzta volna szét a szíveket. A megbocsátás önnön ellentétét is látja a gonoszban. Benne is meghallja, amit csak ő hall: a szeretet himnuszát.
7. A megbocsátás nem egy érzelem. Az ember úgy dönthet, hogy megbocsát, akár érzi, akár nem.
8. "Megbocsátani és felejteni" - tartja a mondás, és idealizáltan nemeslelkû énünknek nem is kell más. Csakhogy a valódi énünk számára már egyáltalán nem olyan egyértelmû a kettő közötti kapcsolat. Rendszerint felejtenünk kell egy kicsit ahhoz, hogy megbocsássunk. Ha már nem olyan friss a fájdalom érzése, könnyebb megbocsátani, ettől nem él már bennünk olyan elevenen az emlék, satöbbi, satöbbi. Ez a pszichológiai visszacsatolási lánc az, ami utólag visszatekintve megbocsáthatóvá teszi az olyan vétkeket, amelyek először feldühítettek minket. Ted Chiang
9. Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy... vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (...) A gyûlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltûnni, az örök feledés homályába borulni. Müller Péter
10. A gyûlölet közvetlenül a sértés nyomában jár. De a megbocsátáshoz mindkét félnek időre van szüksége. Szégyen, hogy ilyen sokat kell várnunk, de elsősorban az a szégyen, hogy a sértés megtörtént. Nehéz várni a megbocsátásra, de még mindig jobb, mint az alternatívája.