Ugrás a tartalomra
A mítoszokat már senki nem érti, a szemétdombon végezték. Nem marad más hátra az időbe zárt ember számára, mint enni a világból. Habzsolni. Teletömni a hasát a világ kincseivel, felemészteni. Belőle élni, és nem benne.
Kapcsolódó idézetek
-
Meg kell edzenie önmagát. Be kell mocskolnia magát a világ szemétdombján. Úgy jobb. Én is így tettem. Akkor a láng tisztára nyaldossa az embert, és leégeti az élet piszkát.
Mika Waltari
-
Az embernek erőt kell vennie magán, és szakítania kell a múlttal. Nincs értelme a kihunyt boldogság hamván folytatni az életet.
Nevil Shute
-
És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielégítetlenül kapar, hogy valami gyökeret leljen.
Friedrich Nietzsche
-
Az ember ragaszkodjék a kényszerképzeteihez és a rögeszméihez, úgysincs más szilárd kapaszkodó ebben a nyomorult életben.
Cserna-Szabó András
-
Az élet mércéi - születés, halál, veszteség, házasság, szerelem, vágy, boldogság - értelmüket vesztik (...) a börtönben. Itt telik az idő, de nem számít. Lehetne órám, de mit árulna el nekem a lapja? Semmit. Amikor nem létezik többé az idő, az embert nem érdekli a felkelés, nem gondol a születésnapokra, nem emlékezik az emberekre, akiket elveszített. Szabadon lebeg az univerzumban, nem kötődve senkihez. A szíve üres, és mert üres, nincs ideje sem. Nincsen helye a világon.
-
A házakban nincs semmi jó. Amint a kapu becsukódik mögötte, minden ember bûzleni kezd, és amit hord, az is bûzlik. Teste, lelke rohamosan öregszik. Rothadásnak indul. (...) Muszáj kezdeni velük valamit! Elő kell rángatni őket, kikergetni, kitenni a szabadba.
Louis-Ferdinand Céline
-
Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon.
Ingmar Bergman
-
Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon.
Ingmar Bergman
-
Az emberben valami tönkremegy, mikor eltemeti az egyetlent, aki valaha is megértette. Nincs az az idő, ami begyógyíthat ilyen sebet.
Fredrik Backman
-
A múltat nem lehet megismerni. A történelem szakaszonként dől a sírba, azzal a kihaló nemzedékkel, amelyik létrehozta. Csak mese marad utánuk. Hazug mese!
Fehér Béla