Ugrás a tartalomra
A nagy éjszakai tûz mindig ingerlő, és vidító hangulatot kelt: ezen alapulnak a tûzijátékok; csakhogy ott a tûznek szép, szabályos körvonalai vannak, és teljesen veszélytelen lévén, játékos és könnyed hatást kelt, mint egy pohár pezsgő.
Kapcsolódó idézetek
-
Az első találkozásunk úgy ívelt fel ebben az éjszakában, mint a tûzijáték, fiatalságunk szép, vad tûzijátéka. Szétrobbant, szétragyogott ott a sötét szobában, abban a rövid, vakmerő csókban. E csókkal mind a ketten úgy tele voltunk, hogy utána minden beszélgetésünk tökéletlen, süket és félszeg lett volna.
Zilahy Lajos
-
Midőn tûz és víz összekerülnek, sustorgás és gőz lesz belőle; védi magát a tûz, aztán elalszik, a víz elpárolog, kormos nedvességet hagyva maga után. De ha két tûz kerül együvé, egymásba kap a láng, és hatalmasan csapdosnak fölfelé.
Alban Stolz
-
HA VAN szerelem, és van, megjelenik szegénynél, gazdagnál. Nagy ünnep, semmihez nem hasonlítható, gyönyörû tûzijáték. Majd e szédítő csoda, hosszabb-rövidebb varázslat után, aláhull, eltûnik a sötétben.
Fejes Endre
-
Van, aki gond nélkül tölti életét, mert mindennap játszik kis tétben. De adjuk csak neki oda minden reggel azt a pénzt, amit aznap megnyerhet, és kössük ki, hogy ne játsszék: boldogtalanná tesszük vele. Erre azt mondhatják, nem a nyereségért, hanem a játék okozta szórakozásért játszik. Játsszon hát tét nélkül, nem leli benne kedvét, unatkozni fog. Tehát nem csupán a szórakozást keresi: a langyos, szenvedély nélküli szórakozás untatja. Tûzbe kell jönnie, be kell csapnia önmagát, azt képzelnie, hogy boldog lenne, ha játékban nyerné, amit a játékról való lemondás árán nem lenne hajlandó elfogadni.
Blaise Pascal
-
A képzelődés oly játékot ûz,
Hogy ha örömre gyullad a kebel,
Megtestesíti ez öröm okát;
Vagy képzeletben, éjjel megijedve,
Mily könnyen lesz egy-egy bokorbul medve?
William Shakespeare
-
Aki matematikát tanul, az a tûzzel játszik. A matematika könnyen lenyûgözi, elcsábítja, rabul ejti az embert. Csodálatos titkokat rejt, melyek egyike-másika kis szerencsével és kemény munkával megfejthető. A megvilágosodás pillanatának katarzisa semmivel sem összehasonlítható, felemelő érzés.
Pach János
-
A tûz: mágia. Ezt még egy gyerek is tudja. Ha tüzet gyújtasz, elpusztítasz egy korábbi világot, teremtesz a helyén egy újat.
Robert Bloch
-
A játék az, mi minket egybefûz:
érzéseinknek is rugalma van -
és még a bánatunk is oly derûs,
hogy egymástól eltûrjük boldogan.
Mi már tudjuk: míly jó a szenvedés
s hogy szenvedni olykor nem is nehéz.
Végh György
-
Körülvette őket a sötétség, mintha súlytalan simogató anyag lett volna, ami melegít is, hûsít is, s amitől üde, friss a világ, akár egy frissen öntözött virágoskert nyáron, késő este.
Szilvási Lajos
-
Ha valaki mûvész,
a színpadon élet lesz és tûz,
mert valami mélybe` rejlő
láng minden sort átfût,
mert igazi mûvész.
Miklós Tibor