A nagyanyám megtanított olvasni a jelekből, és számomra a jel egyáltalán nem volt olyan világos. A fények beborították az egész égboltot, kelettől nyugatig, nyugattól keletig. Hol arat majd a halál, vajon hová sújt le a pusztulás pörölye? Arra a világra, amelyet elhagytunk, vagy arra, amely felé épp hajózunk?

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
2. Láttam a múltját. Láttam a jövőjét. Tudtam, hogyan ragadja majd magával a halál, s a frissen szerzett tudás terhe ólomsúlyként nehezedett rám. A nagyanyám mindig azt mondta, soha nem szabad elárulni senkinek, mi módon leselkedik rá a halál. A sorsunk ellen semmit sem tehetünk, semmi módon el nem kerülhetjük. Ahogy lesz, úgy lesz. Ha túl korán megtudja az ember, mi vár rá, sötét árnyék vetül az életére, mely eltakar előle minden fényt. Celia Rees
3. A halál ébresztett rá, hogy jelen és jövő csak robogó vonatból nézett szalagszerû táj, erdő, amiben nem sétálhatsz, tenger, amiben nem fürödhetsz. Halál nélkül nincs idő, csak időtlen robogás vonatban. A halál a vészfék, ami megállítja a vonatot. A megrázkódtatástól egymásra torlódnak a csomagok és emberek, s mire az ember kikászálódik testek, holmik, üvegcserepek és igeidők összevisszaságából, megváltozott helyzetet talál. Károlyi Amy
4. Nyomok után kutatok az emlékezetem szûrőjén át, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani. Hol volt az a pont, amikor a szél feltámadt odakint, leveleket kavart könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok, amelyek szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le fejekről? Az a pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan csilingelni, boltok céltáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek gyanakodva néznek fel az égre? Mert az mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak áruló nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek.
5. A múlt a jelenben van, benne ismétlődik, csuklik, és figyelmeztet mindarra, ami nincs többé. Elővérzik az utcákból és a padokból, dalokból, vezetéknevekből, arcokból és könyvborítókból. Néha egyetlen fa vagy naplemente látványa is olyan erővel képes hatni ránk, mint az összes valaha látott fa és naplemente. És nincs menekvés, mert nincs élet, amelyben ne lenne könyv, fa vagy naplemente. Matt Haig
6. Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerûen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes. Laurell Kaye Hamilton
7. Ami a jövőben történni fog velünk, azt a múlt a folytonosság tûnő hullámaira hieroglif jeleivel régen ráírta, s a jelen suttogva már kibetûzte. Balla D. Károly
8. Idővel persze enyhült ám az ég, sohasem lett már ugyanolyan kék. Mindörökre megváltozott a világ, és még a legmámorosabb öröm perceiben is ott lappangott a sötétség, gyarlóságunk és reménytelenségünk tudata. Anne Rice
9. Meghalni, megsemmisülni, elveszteni mindazt, ami nekünk kedves volt, elveszteni az életet, elveszteni a napsugárt, a kék eget, a gyönyörû természetet, milliónyi virágával, zöld erdeivel, égbetörő szikláival, havas csúcsaival, bájos tavaival, csörgedező patakjaival, hatalmas folyóival s a végtelen nagy hullámzó tengerrel, ez a halál. Jász Géza
10. Menny. Pokol. A pokol tornáca. Senki nem tudja, hova tart. És azt sem tudja senki, hogy mi vár rá, ha odajut. De egyvalamit tudunk, teljes bizonyossággal: hogy vannak pillanatok, amik máshová repítenek. Vannak mennybéli pillanatok a Földön. Egyelőre talán csak ennyit kell tudnunk.