A nép szenved, sugdolózik, s védekezik, ha másképp nem megy, hát így: mesékkel, amelyekben homályos, de elpusztíthatatlan vágya él az igazság, a másféle élet és jobb idők után.

Kapcsolódó idézetek

1. Naná, hogy az emberek zabálják a mesét, amely rendelkezik egy plusz dimenzióval: a szabadságéval; ott még van kristálytiszta igazság, mi több, győzhet is. Vavyan Fable
2. Az ember különös hivalkodása, mely azt engedi és akarja elhitetni, hogy valami igazságra vágyik, pedig csak szeretetet kér a világtól. Albert Camus
3. Az emberiségnek szüksége van igazságra, de bizonyos, hogy még nagyobb szüksége van hazugságra, amely hizeleg neki, vigasztalja és végtelenül reményeket kelt benne. Hazugság nélkül az emberiség elpusztulna kétségbeesésében és szomorúságában. Anatole France
4. A mesét az ember az álomhoz hasonlóan elsősorban nem az eszével érti meg, hanem inkább a szívével érzi, ezért alkalmas arra, hogy kifejezzen olyan érzelmeket, ösztönzéseket vagy lelki feszültségeket, amelyek a tudat számára nem világosak, sőt bizonyos gátlások miatt az értelem szintjén esetleg nem is tudatosíthatók.
5. A valóság ugyanaz. Ami van, az van. Mégis, ahogy a mesében, az ember így is, úgy is értelmezhet valamely helyzetet. Jorge Bucay
6. Ha nyomasztó a valóság, az emberek mítoszokban igyekeznek vigaszt találni. Arthur Charles Clarke
7. Az embert nem mindig érdekli az igazság. Miért nem? Mert olykor valami más fontosabb neki. Micsoda? Az ősi vágya olyan történetek iránt, amelyek megmagyarázzák, leegyszerûsítik, érthetővé teszik neki a világot. Axel Hacke
8. Mert az az igazság, (...) hogy az emberekben csak annyi jóság, annyi felebaráti szeretet él, amennyivel a pillanat gyönyörét fokozhatják. Az emberek - falkákba verődve vadásznak. Falkáik pusztítva végigszáguldanak a sivatagon, aztán üvöltve tûnnek el a vadonban. És veszni hagyják, aki elhull. Arcukat máz rejti, álarc, grimaszok. Virginia Woolf
9. Az emberek valamennyien küzdenek, szenvednek, gyötrik magukat és rontják a lelküket, örök életre hivatott lelküket, hogy elérjenek valami olyan gyönyörûséget, mely alig tart tovább egy pillanatnál. Lev Tolsztoj
10. Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől, igyekszik, ha módjában áll, megszabadulni ellensége fondorlataitól. Emberileg érthető, ha az összetört szívû, holtra fáradt, szerencsétlen vándor, amikor sivár, nehéz útján végre megcsillan előtte az emberi együttérzés, az új, igazi élet egy szikrája, minden erejével afelé igyekszik, és megpróbálja levetni a vezeklés súlyos terhét. Nathaniel Hawthorne