Ugrás a tartalomra
A nevelő legyen optimista. Higgyen a nevelés személyiségfejlesztő, képességfejlesztő - óriási, de reális - lehetőségeiben. Minden egészségesen született gyermek potenciálisan zseni, s hogy azzá válik-e, az Önön is igen jelentős mértékben múlik.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden egészségesen született gyerek potenciálisan zseni, és hogyha megkapja azokat a feltételeket, azt a szeretetet, szakmai segítséget, meg ami ezzel jár, akkor minden gyerekből ki lehet hozni a maximumot, és nagyon nagy teljesítményt is tud hozni.
Polgár Judit
-
A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességû gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.
Gyarmathy Éva
-
Önmagunkon keresztül tudjuk a gyerekeket a legjobban nevelni. Mindegy, hogy sportról, táplálkozásról, hozzáállásról, a másik nemhez való viszonyról van szó, a gyerekeink úgy fognak viselkedni, ahogy tőlünk látják. Na, ez nagy felelősség, és csodálatos feladat is egyben.
-
Kedves szülő, ő potenciálisan józanabb, mint ön, és a világ sokkal ragyogóbb a számára. Élesebb az értékítélete és a realitásérzéke. Ne tompítsa el ezeket, és gyereke nagyszerû, derék és sikeres emberi lény lesz.
Lafayette Ron Hubbard
-
A szülőknek nem kell eszményképeknek lenniük. Lehetnek tapasztalatlanok, tévedhetnek a gyermeknevelésben, olykor rossz módszereket, technikát alkalmazhatnak - mégis jó eséllyel nevelhetnek egészséges gyermekeket, ha erős kötelék van közük.
-
A gyermekek nem születnek rossznak, hanem azoknak a hatására válnak azzá, akik gondozzák őket. Racionális gyermeknevelés racionális gyermekeket fog eredményezni.
Ted Chiang
-
Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell teremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.
Rudolf Steiner
-
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a szülőknek kell nevelni a gyerekeket, igyekezniük a jellemüket a lehető legjobban alakítani, ez azonban egyáltalán nem igaz. A gyerekeknek kezdettől fogva önmagukat kell nevelniük, önállóan kell kialakítaniuk jellemüket.
Anne Frank
-
Igazán nevelni csak az tud, aki teljes meggyőződéssel hisz abban, hogy a nevelés lehetősége - ha nem is végtelen, de - szüntelen.
Rókusfalvy Pál
-
Az egyik legizgalmasabb dolog a gyereknevelésben, hogy hasonló génállománnyal és nevelési elvekkel végül mégis minden gyerek különböző lesz. A maga módján lesz tökéletes.
Kepes András