Ugrás a tartalomra
A növények érzékelik környezetüket, az ember pedig része ennek a környezetnek; nem érzékelik azonban a sok millió kertészt és növénykutatót, akik mind úgy érzik, hogy személyes kapcsolatot alakítottak ki velük. Az odaadó gondoskodás vagy az aprólékos figyelem sokat jelenthet az ember számára, de ez a viszony nem sok mindenben különbözik a kisgyermek és képzelt barátja közötti kapcsolattól: az érdeklődés, a vonzalom és a szeretet teljességgel egyirányú.
Kapcsolódó idézetek
-
A kérdés nem az, hogy intelligensek-e a növények (...), hanem az, hogy érző lények-e - a válasz pedig az, hogy igen, azok. A növények nagyon is tisztában vannak környezetükkel. Érzékelik a látható világot, különbséget tesznek vörös, kék, infravörös és ibolyántúli fény között, és a tapasztaltaknak megfelelően reagálnak. Érzékelik az illatokat, és felismerik a levegőben egészen parányi mennyiségben sodródó vegyületeket is. Tudomásuk van arról, ha valami hozzájuk ér, és megkülönböztetik a különböző fajta érintéseket. Érzik a gravitációt, és úgy irányítják növekedésüket, hogy a gyökereik lefelé, a hajtásaik pedig felfelé törekedjenek. Mindezen felül pedig tisztában vannak a múlttal, emlékeznek a régen átélt fertőzésekre és más megpróbáltatásokra, és emlékeik alapján irányítják, módosítják fiziológiai folyamataikat. Hogyan kell megváltoztatnunk a zöld világgal szembeni viselkedésünket, miután felismertük, hogy a növények érző lények? Nos, ők nem személyekként érzékelnek bennünket; számukra pusztán egy vagyunk a külső környezeti hatások közül, amelyek növelik vagy csökkentik életben maradásuk és szaporodásuk esélyeit.
Daniel Chamovitz
-
Ha a növények hangokat adnának, akkor biztosan mindenki odafigyelne rájuk. Ehelyett viszont ők színekkel, formákkal, méretekkel és a felületük milyenségével kommunikálnak. Nem nyávognak, nem ugatnak, nem csipognak. Azt hisszük, hogy nincs szemük, pedig látják, milyen szögben áll a nap, vagy azt, hogy feljött-e a hold. Nemcsak érzik a szelet, de meg is változtatják saját növekedési irányukat a légáramlatok miatt.
-
A növényeknek van tapintóérzékük, de fájdalmat nem éreznek, és a reakcióik nem szubjektívek. A mi fájdalomérzékelésünk ezzel szemben nagyon is szubjektív, személyről személyre változó. Az egyik embernek egy könnyed érintés kellemes lehet, a másik azonban már csiklandozásként érzékeli. A különbözőség okai az ioncsatornák megnyitásához szükséges nyomás erősségét meghatározó genetikai jellegek eltéréseitől a félelemmel, pánikkal, szomorúsággal kapcsolatos, a konkrét tapasztalatokat esetleg eltúlzó személyes lelki beállítottság sokféleségéig terjednek. A növények mentesek az efféle szubjektivitástól, mert nincs agyuk. Érzik azonban a mechanikus hatásokat, és sajátos módon válaszolnak a különböző fajta ingerekre. Reakcióik nem segítik elő a fájdalom elkerülését, de úgy módosítják a növény fejlődését, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a környezethez.
Daniel Chamovitz
-
A növények nem élnek át megbánást, és nem vágyakoznak új állás után. Nem élnek át tudatos szellemi tapasztalatokat vagy érzelmi állapotokat. Némelyik (...) viszont akár tízszer is érzékenyebb nálunk, ha arról van szó, hogy megérint valamit. Indái érzékelik egy negyedgrammos fonal érintését, és egy ilyen leheletfinom inger már elegendő is ahhoz, hogy elkezdjenek az adott tárgy köré csavarodni. Mi, emberek többnyire nemigen érzékelünk ujjainkkal két grammnál könnyebb érintéseket. A növények jóval érzékenyebbek az érintésre az emberi lényeknél, és ezen a téren meglepő hasonlóságokat mutatnak az állatokkal.
Daniel Chamovitz
-
A növények nem csak kibocsátják az illatokat - érzékelik is a többiek illatanyagait.
Daniel Chamovitz
-
Van az emberek között egy bizonyos egymás iránti érzék, ha csak korlátolt mértékben és csak általánosságban is. Az emberi lét nem is volna emberi, ha ez az érzék nem volna meg benne.
Karl Barth
-
Tudom, hogy úgy belenőhetek abba, aki valójában vagyok vagy lehetek, mint ahogy egy növény belenő abba a lénybe, akivé akkor válik, ha egy jó kertész neveli, aki érti a növényt. A növényt sem lehet megjavítani. Meg lehet adni a számára azt, amire szüksége van. Lehet, hogy több napsugárra van szüksége, lehet, hogy egyszerûen csak szeretni kell. Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint akkor, ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos.
Feldmár András
-
Mint minden igazán fontos dolog, a személyes kapcsolatok is nagyon boldoggá tehetnek minket, amikor jól mûködnek, és nagyon boldogtalanná, amikor nem. Az emberek környezetünk legrugalmasabb, legváltozékonyabb részét képviselik. Ugyanaz az ember csodálatossá teheti a reggelünket és rémessé az esténket. Mivel annyira függünk mások szeretetétől és elismerésétől, érzékenyek vagyunk arra, hogyan bánnak velünk.
Csíkszentmihályi Mihály
-
A hölgyeknek valahogy jobb érzékük van a növényekhez, különösen a virágokhoz, mint a férfiaknak. Valahogy... bensőségesebb, intimebb. Mintha egy ősi kapcsolat fûzné össze a lelküket, amely még talán az Édenkertben született, ahol sokkal inkább Éva, semmint Ádám gondoskodó keze nyomán sarjadtak a legszebb virágok.
-
Ott él mellettünk egy ember, legyen az férj, feleség, szülő vagy testvér, és valójában nem törődünk vele. Szinte semmit sem tudunk róla. Hallgatjuk őt, és alig halljuk. Kedvesen és barátságosan bánunk vele, mintha ekként pótolni lehetne mindazt, amit nem adunk meg neki, ami lehet figyelem, szeretet, gondoskodás. Az esetek többségében nem adódik olyan helyzet, amelyben ezt felismerhetnénk. Elmúlhat így az egész élet is.
Vavyan Fable