Ott él mellettünk egy ember, legyen az férj, feleség, szülő vagy testvér, és valójában nem törődünk vele. Szinte semmit sem tudunk róla. Hallgatjuk őt, és alig halljuk. Kedvesen és barátságosan bánunk vele, mintha ekként pótolni lehetne mindazt, amit nem adunk meg neki, ami lehet figyelem, szeretet, gondoskodás. Az esetek többségében nem adódik olyan helyzet, amelyben ezt felismerhetnénk. Elmúlhat így az egész élet is.

Kapcsolódó idézetek

1. Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk. Leo Buscaglia
2. Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
3. Az ember nem gondolkozik el az anyján, az apján, a nővérén vagy a nagynénjén. Egyszerûen léteznek, legközelebbi családtagok, mindenféle kérdőjel nélkül. Az ember nem gondolkozik el rajtuk, mint embereken. Még csak azt a kérdést sem teszi fel magának, hogy milyenek. Agatha Christie
4. Nem figyelünk egymásra eléggé. Nem külön-külön kellene figyelni, hanem együtt és naprakészen, akármilyen fáradtak is vagyunk. Kíváncsinak kell lenni minden egyes új gondolatra, új vágyra, nem mondhatjuk azt, hogy jó, ezt most inkább kikerülöm, nem szeretnék vitát, inkább legyen béke. S egyszer csak arra ébredünk egy reggel, hogy valahol útközben elveszítettük a másikat, már tudjuk, mire gondol, merre jár, amikor nincs velünk. Míg, ha nem veszítjük el a kíváncsiságunkat, és tényleg végighallgatjuk, akármilyen fáradtak is vagyunk, hogy a másik mit gondol erről-arról, s kialakul az értelmes beszélgetés egymás között, a végén meg lehetne nyugodni, s tovább fogni a másik kezét, kiérdemelve az "örök" szerelmet és szeretetet. Bánsági Ildikó
5. A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik. Paulo Coelho
6. Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire.
7. Fokozatosan távolodunk önmagunktól és másoktól. Mintha egész életünk arról szólna, milyen messzire tudunk jutni egymástól, és nem arról, milyen közel kerülhetünk a másikhoz. Leo Buscaglia
8. Semmit sem tudunk. Még a velünk élő szeretteinkről sem tudjuk, mi zajlik a fejükben. Ismerjük a természetüket. Hogy mit szeretnek és mit nem. Sejtünk a vágyaikról valamit. Mégsem tudjuk, mi zajlik a fejükben. Száraz Miklós György
9. Mindnyájunk életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor egy szerettünk segítségre szorul, és ugyanazt a kérdést fogalmazzuk meg. Készek vagyunk segíteni, de ha egyáltalán tudunk, mivel segíthetünk? Való igaz, hogy oly ritkán tudunk a hozzánk legközelebb állókon segíteni, akár azért, mert nem tudjuk, hogy mely részünkből kell adnunk, vagy még gyakrabban azért, mert arra, amit adni tudunk, nem tartanak igényt. És így van az, hogy azok, akikkel együtt élünk, kitérnek előlünk. És mi mégis szeretjük őket! Szeretjük őket a teljes megértés nélkül is.
10. Elmegyünk egymás mellett. És ez még nem a legnagyobb baj. Hanem az, hogy észre sem vesszük. Magányunk oka rendszerint ez. Elidegenedtünk egymástól. Nem vesszük már a jeleket. Müller Péter