Ugrás a tartalomra
A papír nem szavatolja az érzelmeket, a boldogságot akarnod kell megélni és megadni a párodnak.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
Nem a papír a fontos, hanem az elköteleződés, az a döntés, hogy a párom mellett tettem le a voksot, vele együtt akarok élni jóban-rosszban, és felelősnek érzem magam a kapcsolatunk alakulásáért, függetlenül attól, mennyi időre szól.
-
Legyen a nemi odaadásban sok érzelem. Nem az örül igazán, aki csak testi gyönyört érez, hanem az, aki megtapasztalja, hogy neki is, a párjának is szíve van.
-
A házasságnak nem kellemesnek, hanem boldognak kell lennie. Valami, amire vágysz. Aminek jó a részese lenni.
-
A házasság nem képgyûjtemény, nem album régi emlékekből. Élő kapcsolat kell, az kell, hogy ha egymásra néznek, forró vágyak szaladjanak végig a testükön, az kell, hogy be tudják fejezni egymás elkezdett félmondatát, hogy szavak nélkül értsék meg, mi fáj a másiknak, mikor kíván egy percnyi csendet, mikor kíván egy puha simogatást.
Fehér Klára
-
Az esküvő nemcsak egy papír, hanem egy döntés. Egy döntés, hogy mostantól, ha valami nem úgy alakul, ha valami nem tetszik, akkor nem válunk, hanem alakítunk és alakulunk. És a hit, hogy valakiért megéri.
Kormos Anett
-
Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.
Marie Clarence
-
A házasság nem selyempapírba csomagolt románc; a házasság valódi értelme mindig az, hogy egyensúlyt teremtsen a két ember belső konfliktusai között.
-
Házasságon azt kellene értenünk, hogy két ember annyira szereti egymást, hogy együtt akarnak élni. Ez akkor is házasság, ha nem írják alá azt a bizonyos papírt - a bizalom és a tisztelet megszentelt szerződése. Számomra ez az egyetlen oka a házasságkötésnek és a házasságban maradásnak... Tehát, ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van (...), és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron marad, és jeleneteket rendez.
Audrey Hepburn
-
A szerelem nem elég a boldog házassághoz.
Margaret Mitchell