Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A pillanatban élek. Hamarosan, talán már holnap, elfelejtem, hogy itt álltam, és beszédet mondtam. De az, hogy talán már holnap elfelejtem, nem jelenti azt, hogy nem éltem meg a ma minden pillanatát. El fogom felejteni a mát, de ez nem jelenti azt, hogy a mai nap nem számít.

🎉 Extrovertáltság 🎨 Művész
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden helyzetben élni kell. És megélni mindent, amit csak lehet. Hiszen a ma ma van, nem várhatunk a holnapra, a jövő hétre, hónapra, évre. Csak az a miénk, ami elmúlt, és amit éppen megélünk. Csitáry-Hock Tamás
  2. Mind a múltban élünk, amit elképzelünk, legfeljebb a jövő valósága. Nem létezik jelen, senki se ragadhatja meg a mát, mert időbe kerül érte nyúlni, felfogni, hogy megfogtuk, érezni és tudni, hogy fogunk.
  3. Lehet, hogy elcsépelt kijelentés, de igaz: a múlt már nem él, a jövő még nem létezik, csak a ma van! És ha most nem cselekszünk, akkor holnap talán már késő lesz. Bármikor véget érhet az élet, ezért aztán most kell élni, most kell megtenni azt, amit akarunk. És nem csak beszélni róla.
  4. Nem azért érdemes élni, ami megtörténhet. Hanem azért, ami éppen most történik. Ebben a pillanatban, ami éppúgy az enyém, mint bárki másé. Nem számít, hány pillanatot hagytam a hátam mögött - az számít, hogy most élek csak igazán, és élek, ahogy bárki más, és ez a pillanat éppannyira az enyém is, mint bárki másé. (...) Azért érdemes élni, ami most történik. Nem a tegnapért nem és nem a holnapért. A mostért. Mike Greenberg
  5. Soha nem lehet tudni, mi múlt el, a tegnap vagy a holnap. Csak egy biztos, a ma. És ez bármit hoz, jót vagy rosszat, mindig elmenőfélben van, (...) perceinek, pillanatainak élünk. Lakatos Menyhért
  6. A ma VAN. A jelen pillanat. Erre lehet számítani. Hogy holnap mi lesz, arra sajnos nem lehet. Bármennyire is szeretnénk. Egy ember, akire ma az életünket bíztuk, holnap elárulhat minket. Ez van, ha tetszik, ha nem. Ezt ténynek vehetjük. Tehát mindig a jelen pillanatot kell tisztán tartanunk. Mindig az aznapot. Mint az anonim alkoholisták tizenkét pontja: az adott napot őrizzük meg tisztán. Akkor lesz holnap, ha a ma rendben van. Ha mindig rendben van az aznap, úgy biztosabb a holnap. Semmi más nem kézzelfogható. Tisza Kata
  7. Soha többet nem találkozhatunk holnap, mert mától kezdve nálam minden nap ma van. Úgyhogy holnap is ma lesz. Mostantól mindig most van, mától kezdve minden nap ma. Bérczesi Róbert
  8. Nem a tegnap és nem a holnap, Csak ez a perc él, ez a pillanat. Ne hibáztass, és ne kívánd azt, Hogy megadjam magam a világnak!
  9. Talán túl sokat agyalunk azon, hogy mi lesz holnap, hogy lesz-e boldogság, hogy szeret-e majd, hogy marad-e, hogy mit akar, hogy miért nem történik az, amit te szeretnél, miközben elfelejtünk valamit: megélni a pillanatot, ami mindig ott áll előttünk arra várva, hogy szebbé tegye a napunkat. Oravecz Nóra
  10. A pillanat megélése nem azt jelenti, hogy nem gondolunk a jövővel. Pusztán annyit jelent, hogy figyelmet szentelünk valós idejû tapasztalatainknak, s tudjuk (tudomásul vesszük), mi történik valójában.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat