Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A remény ad erőt, hogy felkelj az ágyból az érettségi bál reggelén, ha még egy fiú sem hívott el. A remény csalja elő a lepkét a bábból, és az hajtja a lazacot árral szemben. Talán kicsik a melleid és vastag a szemüveged, de a remény nem nevet ki érte. A remény az örök cél, mely felé haladunk, és csak félelmeinket hagyjuk hátra. Álmainak talán sosem teljesülnek, de a remény ment meg attól, akik valaha voltunk.

🌅 Nyugdíjba vonulás 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A remény ott van mindig, csak bátornak kell lenni, és ki kell nyújtani érte a kezünket, hiszen ez az, ami erőssé tesz minket. A remény az egyetlen dolog, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk!
  2. Könnyû úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk. Nagy Bandó András
  3. A remény megnyugtató. Segít nekünk elfogadni a sorsunkat, nem számít, mennyire tragikus is az.
  4. A remény a tervek kezdete. Célt ad az embernek, irányt mutat, hogy merre menjen, és energiát ahhoz, hogy elinduljon. Növeli a fogékonyságot. Konkrét értéket ad az érzéseknek és a tényeknek egyaránt. A remény újra meg újra feléleszti az embernek egy nagyszerûbb életről szőtt álmát: törekvését, hogy értelme segítségével ésszerûvé és érzékennyé tegye világát és cselekedeteit; az egyéniség jelentőségébe vetett hitét; abbeli reményét, hogy képes új törvényeket alkotni, friss megközelítésekre tenni szert és ráérezni új lehetőségekre. Norman Cousins
  5. Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.
  6. A remény többre képes, mint némi vigaszt nyújtani a nehézségek közepette. Meglepően fontos az életben, és olyan különböző területeken van szerepe, mint például az iskolákban eltért eredmények vagy a helytállás a nehéz munkában. A remény túlmutat azon a derûs elképzelésen, hogy minden jól alakul majd. Daniel Goleman
  7. A remény adja az erőt a léleknek a kitartáshoz. Louis Zamperini
  8. Reménykedünk. Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színû házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappaliba, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család. Aztán, amikor hazamennek, elmondják az ismerőseiknek, hogy ezek milyen szépen élnek. Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit. Szentesi Éva
  9. Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.
  10. A remény nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik. Václav Havel
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat