Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A riporterek az idejük kilencven százalékát vagy azzal töltik, hogy várnak az információkra, vagy azzal, hogy megpróbálják azokat megszerezni.

💔 Kapcsolat vége 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A legtöbb időt arra vesztegetjük, hogy időt akarunk nyerni. John Steinbeck
  2. Sok úgynevezett író csak ír és ír, annak a reményében, hogy egy napon majd talál valamit, amit mondani akar. Nassim Nicholas Taleb
  3. Akik várnak valamire, nem jól mérik az időt; minden perc ötnek érződik. Jane Austen
  4. A riportereknek jó adag pimaszságra van szükségük, ha boldogulni akarnak. Ken Follett
  5. Az emberek azért rohannak, hogy mielőbb odaérjenek valahova, ahol legalább negyed órát várakozással kell eltölteniük.
  6. A riporter élete egészen más, mint a képernyő mögött ülő újságíróé. Felkeresni a helyszínt, saját nyomozást folytatni, menni az orrod után nem mindig hajaz a szó szoros értelmében vett újságírásra. Veszélyes mesterség, amely megköveteli, hogy az érzelmeid és a feldolgozni kívánt téma tárgyilagos megfigyeléséhez szükséges távolságtartás között egyensúlyozz. Van úgy, hogy az egész egyáltalán nem érint meg. Máskor előfordul, hogy belőled is ott marad egy darabka.
  7. A jó hírek várhatnak, a rossz hírek pedig úgyis megvárnak.
  8. Azon kezdett töprengeni, vajon valóban újságíró akar-e lenni. Többnyire unalmas favágás az egész, semmi más. Persze néha akad egy-egy véletlenül, ünnepélyes pillanat, ha sikerül valami, jól sül el egy riport és közvetlenül a főcím alá szedik az ember nevét; vagy ha horogra akad egy nagy sztori, és nyomban hatan-heten lógnak egyszerre a telefonon, a konkurenciával és egymással is versengve az elsőségért... Ken Follett
  9. Sokan bánnak lazán az igazsággal, ha pénzre, figyelemre vagy hírnévre vágynak. Carl Sagan
  10. Az embernek saját természetéből fakadó különböző tulajdonságokat kell megfékezni ahhoz, hogy jó riporter legyen, például a türelmetlenséget vagy a túlzott kíváncsiságot. D. Tóth Kriszta
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat