A rózsaszín ködfátylas nosztalgia - ezt jobb, ha észben tartjuk - mindig a gazdagok sajátja. Könnyû úgy rajongani a paraszti életformáért, ha nem pottyantós vécét használunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Összehasonlítva a régi tárgyak és épületek bájával és életteliségével, a mienk egy roppant elszegényedett világ. Méltatlankodásom a felháborodás határát súrolja, nem értem, a technológia több ezer éves fejlődését követően hogyan élhetünk egy ennyire ronda világban. Annyira szegények lennénk, hogy nem engedhetjük meg az ennél szebbet? Mi értelme volt mindannak az áldozatnak, pusztításnak, ha az élet, a szépség és az egyediség finomságait tekintve szegényebben élünk egy középkori parasztnál is? Régmúlt idők mûalkotásait nézve mély benyomást tesz rám a bennük rejlő élénkség, intenzív életminőség. Ma majdnem minden, amit használunk, még ha drága is, ócska, hamisságot, közönyt áraszt, és azt az érzést, hogy ránk sózták. Charles Eisenstein
2. Mindenki nosztalgikus. De ez valószínûleg hamis érzés. Anyámnak például rettenetes gyerekkora volt, de mindig nagyon szépen beszélt róla. Vissza akart térni oda. De ez ostobaság! Érti? A gyerekkorból származik a szépről alkotott fogalmunk, mert ekkor kerülünk kapcsolatba először a szépséggel, a kényelemmel és azzal, ami jó az életben, és ez befészkeli magát az agyunkba. Későbbi életünkben ez a mérce, ez az eszköz. Ez a rejtett nosztalgia: nem a valódi helyzetbe vágysz vissza, hanem abba az időbe, amikor elsajátítottad a szép, a jó és a kényelmes érzését. Roy Jacobsen
3. Ez dióhéjban a nosztalgia lényege. Egyszerre segíthet és fájhat, de mindenekelőtt a miénk, és nem veheti el tőlünk senki. Meik Wiking
4. A boldogtalanoknak nincs hely a kapitalizmusban. Csak a boldogság drogjától kábán lehet mámorosan, öntudatlanul és vég nélkül fogyasztani. A boldogtalannak elég néhány használt papír zsebkendő, amibe a taknyát belefújhatja. Egy vödör, amibe belehányhat. Egy lift, amibe beleszarhat. A boldog azonban újabb és újabb adag boldogságra vágyik, megint és megint élményrobbanásra. Valószínûleg ezért olyan boldog mindenki a reklámokban. Cserna-Szabó András
5. A tanácsok osztogatása a nosztalgia egyik formája. Az ember a múltjában válogat, azt leporolja, átfesti a csúnya részeket és az értékénél drágábban próbálja újrahasznosítani.
6. A nosztalgia egy álnok csábító. Nehéz elengedni az emlékeket, mert úgy hisszük, hogy az emlékek valójában boldog pillanatok, de már nincsenek.
7. Az irodalom, de egyáltalán a mûvészetek élvezete és gyakorlása mindig is az úgynevezett idézőjeles arisztokrácia kiváltsága volt. Tudom, ezért most sokan felháborodnak, de az a véleményem, hogy egyébként nem is való mindenkinek.
8. A szenvedés történetére ez nagyon jellemző: ha nem a felső osztályt érinti, akkor észre sem veszik. (...) A gazdagok mindig is megmenekültek a katasztrófák elől. A világ mindig is igazságtalan volt. Jens Liljestrand
9. Egy dolgot szeretünk csak jobban a gazdagok kárhoztatásánál: ha sajnálhatjuk őket. Mi, akik hozzászoktunk ahhoz a kellemetlen érzéshez, amikor üres zsebeinket tapogatjuk, szeretnénk azt hinni, hogy a gazdagok szánni való lelkek. Megtévelyedve kergetik a bankókat, hogy aztán előbb vagy utóbb a depresszió és a kiüresedés útjára lépjenek. Ahogy mondani szokás, a pénz nem boldogít, és az anyagi nehézséggel küszködők szeretnek is hinni ebben.
10. Nyomorúságos, didergő kis rikkancs voltam valaha. Emlékszem, akkoriban mennyire sóvárogtam mindaz után, amit most a magaménak mondhatok, a pénz nyújtotta kényelemért és luxusért, de sohasem a hatalomért. Pénzt akartam, de nem azért, hogy hatalmat szerezzek magamnak, hanem azért, hogy pazarlóan elköltsem - mégpedig magamra! (...) Azt mondják, pénzért nem lehet mindent megkapni. Nagyon igaz. Én azonban mindent meg tudok vásárolni, amit akarok. Ezért vagyok elégedett. Agatha Christie