Ugrás a tartalomra
A sokat szenvedett szív számára olyan az öröm, mint a naptól szikkadt talajnak a harmat: szív és föld mohón issza be a jótékony cseppeket, de külsejük nem árul el semmit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazi öröm a szív mélyéből fakad: abból a feltétel nélküli szeretetből, amely bizalommal fogadja a jót is, a rosszat is, mert tudja, hogy minden a javára válik.
Simon András
-
Ah, a szív is úgy nyilik meg,
Mint sötétben a szemek.
Boldogságban zárva tartja
Rózsaszínü ajtaját,
Az örömnek gazdag árja,
Hogy ne fojtsa el lakát;
Búban, kínban, szenvedésben
Titkos mélyeit kitárja,
Hogy, ha még van, a reménynek
Elfogadja sugarát.
Vörösmarty Mihály
-
Boldogság nem örömeinktől függ, sőt néha közelebb áll a fájdalomhoz; miként a föld soha több virágot nem hajt, mint miután sokáig téli álmában kopáran állt; miként a nap legszebb pillanata az, mely éppen az éjre következik: így szívünk akkor telik el legszebb érzeményekkel, akkor sugározik legtisztább fényben, miután soká kopáran, soká sötéten állt; mintha az örömnek is könnyek kellenének, mint a napnak eső, hogy a téren fölépíthesse szivárványát sugaraival.
Eötvös József
-
A jó érzelmek nyilvánulása úgy hat keblünkre, mint a szomjas virágokra az éltető harmat, mely felfrissíti kis keblüket, s a forró nap után élteti, üdíti őket.
-
Mint a rózsa, szélvész alatt csak hajlong, de a nap forró sugaraiban elfonnyad: úgy az emberi szív nagy fájdalmat könnyebben eltûr, mint nagy gyönyört, melyet nem oszthat senkivel.
Eötvös József
-
Milyen jó érzés elmondani valakinek, ami a szívünkben fáj! Mintha levegő és napfény jutna a fülledt, dohos szívbe.
Zilahy Lajos
-
Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall.
Susanna Tamaro
-
Milyen szenvedélyes öröm szállja meg a szívet, amikor olyasmiről hallunk, ami réges-régen esett, olyan régen, hogy még az évét, a hónapját se tudjuk.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék.
Eötvös József
-
Az ég mindennek bőven osztogat
örömet s bánatot.
De szívet, mely magától így gyötrődjék,
mint az enyém, még senki sem kapott.
Jékely Zoltán