A sors kegyetlen ujja intett: El kellett válni hőseinknek. Kezdődik majd az iskola, S egymást nem látják tán soha.

Kapcsolódó idézetek

1. Hajh, gyerekek, jó barátok, Oda szívem reménysége. Tudom jól: a szép napoknak Mindörökre vége, vége... A baráti, kedves körből El kell szállnom, messze szállnom, Mi marad a drága multból? - Fájó szív és kínos álom. Ady Endre
2. A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé. Wladyslaw Stanislaw Reymont
3. Dacolnom kell a sorssal most, Szerelmem fénye végre ég, Elrepült előlem, s tán messze földön jár, Szívemmel látom őt.
4. Megváltozott a világ. Most minden más, mint azelőtt volt. És ez így is marad, soha többé nem térünk vissza oda, ahonnan elindulunk. Agatha Christie
5. Nagyon szerettünk. S vége bár, Édes óránk is volt nem egy; Most sorsunk két ösvénye vár, Melyen ki-ki útjára megy. James Joyce
6. Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. (...) Az élet első kegyetlensége ez. Most szakad meg az első szál szorosra font bensőséges kapcsolatuk szőttesében. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.
7. Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Õrizzetek szívetekben.
8. Ment a hûtlen nehéz fejjel. Visszamenne, de ő már nem kell. Érzi, hálátlan lett sorsa, Keserû könnye arcát mossa. Edda
9. Mégis elment. És vissza nem jön soha. Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire szerettem, azt sohasem érezte meg. Kitépte s elvitte szívemet. Pedig nem kellett neki. Mégis elment vele.
10. Kegyetlen dolog a sors (...). Széttépi az embereket, összetöri a szíveket, fájdalmat okoz az ártatlanoknak. Ugyanezt teszi az idő: cafatokra marcangolja szét az embereket, míg már túl erőtlenek ahhoz is, hogy képesek legyenek felegyenesedni, hogy felálljanak és éljenek.