Ugrás a tartalomra
A Sors mindig győz. Vagy legalábbis úgy tartják. Mert akármi történik is, utólag mindig azt mondják: a Sors akarta, hogy így legyen.
Kapcsolódó idézetek
-
A Sorsot nem lehet kijátszani. Ha egyszer valami meg van írva előre, akkor az ember cselezhet, trükközhet, kavarhatja a szart jobbról balra és balról jobbra, de attól még az istenek akarata fog győzedelmeskedni.
Cserna-Szabó András
-
Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Semmi ok nincs rá, hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppoly gyakran, mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése.
Kurt Vonnegut
-
És most már azt is tudom, hogy aki okosabb és elszántabb, az uralkodik rajtuk! Aki mindent mer, annak van igaza előttük! Aki mindent félrerúg, az a törvényhozójuk, aki a legtöbbet mer, annak az igaza a legerősebb. Így volt öröktől fogva, és így lesz mindig!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Ki minden percet megragad:
Az győz a sors felett.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Mindig győz, aki kegyelmet ad.
-
A dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy akarjuk, hogy alakuljanak.
Daniel Glattauer
-
A sors mindenkivel azt csinál, amit akar. Ezt mi vagy eltaláljuk és jó felé megyünk, vagy nem, és akkor mindig falba ütközünk. Így mûködik a világ.
Bodrogi Gyula
-
Végső soron mindig az a lehető legjobb, amire elhívatottunk. A többi, ahogy mondani szokás, a sorson múlik.
Mark Boyle
-
Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes.
Napoleon Hill