Ugrás a tartalomra
A szenvedés és az öröm átélésének képessége nem csupán szükséges feltétele annak, hogy egy lénynek legyenek érdekei, hanem elégséges feltétele is - mert ha egy lénynek semmi más érdekes nincs is, a szenvedés elkerülése mindenképpen érdekében áll.
Kapcsolódó idézetek
-
Élet és szenvedés annyiban egyek, mert levés egyidejû elmúlás nélkül lehetetlen és harmónia is csak mint a disszonanciáktól való megváltás van harmonikus hatással. Ha tehát az ember élni akar, akkor szenvedni is kell akarnia; ha csupán örömre és boldogságra törekszik a szokásos értelemben, akkor csak részleges teljesedést akar és hogy ez nem felel meg az élet értelmének, azt bizonyítja az a sekélyességi érzés is, mely kikerülhetetlenül követ minden tisztán önző kielégítést.
Hermann Keyserling
-
Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene.
Carl Gustav Jung
-
Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.
Paulo Coelho
-
Az értelmetlen és érthetetlen szenvedést (...) nehezebb elviselni. Könnyebb elviselni és elfogadni a szenvedést, ha az ember tudja, vagy úgy véli, hogy tudja, mi az oka, forrása. Hogy mi az értelme.
Hankiss Elemér
-
A szorongás és a fájdalom, az öröm és a boldogság megélését egyáltalán nem zavarja, hogy kiváltásuk ösztönös volt, és nem tudatos. Az érzelmek intenzitásából ez semmit sem von le.
Peter Wohlleben
-
Ki minden nélkül el tud lenni, és semmi szükségei nincsenek, irigylésre méltó, tagadni nem lehet; s kivált, ha egy olyan szabadulhat meg az élet számos kötelitől, ki annak minden javait ismeri is, s nem olyan, kinek minden nélkül ellenni kell, és szegénysége s nyomorúsága sohasem éreztete vele valami jobbat.
Széchenyi István
-
Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.
Gary Chapman
-
A szenvedés fenyegetése nélkül nem tapasztalhatjuk meg a valódi boldogságot sem. A legtöbb, ami jut, az a kellemes.
Neal Shusterman
-
Emberi lényként mindannyian boldogságra vágyunk és igyekszünk elkerülni a szenvedést. Saját, korlátozott tapasztalataim szerint minden értékes, pozitív lelkiállapot megteremtése és fenntartása igen komoly feladatot jelent.
Tendzin Gjaco
-
Én eléggé egyetértek azokkal a költő-filozófus fazonokkal, akik azt hajtogatják, hogy az embernek baromira örülnie kell, ha valami baja van. Merthogy a szenvedés megnemesíti az embert, meg minden. A szenvedés kitágítja az ember látókörét, együttérzésre nevel, tudják. Jobban megérted mások szerencsétlenségét, ha neked is volt benne részed.
Pelham Grenville Wodehouse