Ugrás a tartalomra
A szeptember 11-i terrortámadást követő napokban és hetekben az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, mégsem volt rendben semmi. Olyan volt egy kicsit, mintha az ember kifordítva vette volna fel a kedvenc pólóját: fel lehet ismerni, hogy ugyanaz a póló, mégis dörzsöl, kilátszik a varrás, kilógnak a címkék, a színe halványabb, és a felirat is visszafelé van rajta. Csakhogy, szemben a pólóval, a világot nem lehet visszafordítani. Örökre így marad, míg végül mindenki megszokja.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan könnyû bízni az emberekben. Azt hinni, hogy a világ megváltozhat egyetlen éjszaka alatt. Tüntetünk a merényletek után, pénzt gyûjtünk, ha lesújt a katasztrófa, kitesszük a szívünket az internetre. De minden lépés után majdnem ugyanolyan nagyot lépünk vissza. A változások olyan lassan következnek be, hogy alig észrevehető, mikor tényleg megtörténnek.
Fredrik Backman
-
Életünk sohasem egyirányú utca... Sokszor kerülőutakon kell haladnunk. Gyakran úgy érezzük, hogy visszavetődtünk a kiindulópontra, mintha minden hiába történt volna. Úgy tûnik, mindent elölről kell kezdenünk. (...) Egy irányváltás olyan pontra vezethet, amelytől kezdve fordulatot tapasztalok meg. Innen új erővel mehetek tovább a középpont, a tulajdonképpeni cél felé. Megfordulni, a kitaposott ösvényeken megtett életnek fordulatot adni - új perspektívát ad. Ez megváltoztatja az embert.
Anselm Grün
-
Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerûen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes.
Laurell Kaye Hamilton
-
Vannak napok, amikor nagyszerû dolgok történnek, minden gyönyörû és tökéletes, aztán egy csapásra minden pokollá válhat. Mint amikor az ember részeg. Először egész kellemes és megnyugtató. Majd hirtelen forogni kezd veled a szoba, rosszul leszel, és, hát, lehet, hogy az élet is egy kicsit ilyen.
Benjamin Alire Sáenz
-
Az élet már csak ilyen. Az ember azt hiszi, ura a helyzetnek, szépen, precízen ki van jelölve az útvonal, amit be fog járni. Aztán egy szép napon autókázik a sztrádán, és egyszer csak: bumm! Valaki belerohan hátulról. Az ilyesmit nem láthatjuk előre. Ilyenek az emberek is. Kiszámíthatatlanok. Hiába érezzük úgy, hogy valakit ismerünk, mint a tenyerünket, hiába vagyunk biztosak az érzéseiben, a reakcióiban, attól még okozhat meglepetést.
Emma Chase
-
Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zûrös, ilyennek alkották. (...) Nos, pazarolgathatjuk az időt vonalazgatásra vagy élhetünk átlépve a vonalakat, de van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. (...) Egy dolgot tudok: ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalról káprázatos.
-
Úgy élünk, hogy minden egyes levegővétellel magunkba szívjuk a halált, mint valami finom port. Egészen addig úgy gondoltam a halálra, mint az életről teljesen leválasztott, különálló dologra. Úgy hittem, bár a halál mindenképpen elér minket egyszer, de addig semmi közünk hozzá. Így tûnt számomra a legegyszerûbbnek és leglogikusabbnak. Az élet ezen az oldalon, a halál a túloldalon van. Én itt vagyok, és nem ott. Az az éjszaka, amelyen Kizuki meghalt, választóvonal lett számomra. Már nem tudtam ilyen egyszerûen gondolni életre és halálra. Rádöbbentem, hogy a halál nem az élet ellentétes formája. A halál eredendően bennem van, és bárhogy is erőlködöm, ezt a tényt többé nem fedhetem el. Mert amikor azon a májusi délutánon a halál elragadta Kizukit, engem is magával ragadott.
Murakami Haruki
-
Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tûnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így mûködik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerûen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.
Leiner Laura
-
Az elmúlt másfél év történéseinek, ha csak egy-egy részletét nézzük, a világ lezárása, a vírus eredete körüli maszatolás, az online-élet, a távolságtartás, egy-egy részlet is félelmetes, és akkor még ott van, hogy gőzünk sem volt, mekkora a baj, és kit miképpen fog érinteni. Azt gyanítom, hogy mindezek ellenére a világ nem sokat fog változni, ahogyan az ember sem fog visszatalálni az alázathoz. Ha elmúlik a baj, minden a megszokott kerékvágásba csúszik vissza. Persze azért titkon bízom benne, hogy az emberek sok mindent végiggondoltak, és több elevenséggel, érzelemmel és megbecsüléssel élik majd a napjaikat.
Háy János
-
Az élet, amit addig ismertünk, képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szöknek szárba. Fontos karrierek vettetnek sutba. Egy rég elvesztett remény éledhet újjá. Mégis, legyünk hálásak minden fordulatért, amit az élet hoz elénk, mert túl hamar eljön a nap, ahonnan már nincs több fordulat.