Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szeretettől nem idegen, hogy miközben szeretek valakit, időnként lehetnek erős negatív érzéseim és indulataim is vele szemben. Valakit szerethetek, de pillanatokra gyûlölhetem, megharagudhatok rá, lehetek rá féltékeny, akár félhetek is tőle. Ez mind belefér, nem mond ellent a szeretetnek.

Pál Ferenc
🔮 Jövőkép 😤 Gőg
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha a szeretet választás kérdése, akkor szerethetjük a házastársunkat annak ellenére, amit tett vagy éppen elmulasztott megtenni. Szerethetjük őt saját érzéseink ellenére is. Csalódottságunk, megbántottságunk, megvetettségünk, magányosságunk, haragunk, sőt ellenérzéseink ellenére is dönthetünk úgy, hogy szeretni akarjuk a házastársunkat. Nem vagyunk az érzéseink rabszolgái. Gary Chapman
  2. Szeretem! Szívből szeretem. (...) Gyûlölöm magam érte, de szeretem. Nem alszom, és nem bírok a tükörbe nézni miatta, de akkor is, akármit is teszek: szeretem. (...) Nem tudom kiûzni őt a szívemből.
  3. A szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyûlölettel. (...) Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit, nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért.
  4. A szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyûlölettel. (...) Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit, nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért.
  5. A szeretetet úgy élem meg, hogy én is vágyom rá, és segítek, ahol tudok. Nem szabad a jószívûségünket egymástól megtagadni! Jó, ha az ember szereti társát, még akkor is, ha haragszik rá. Tudni kell megbocsátani. Reményik László
  6. A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem érez iránta különösebb szeretetet.
  7. Egy (...) kapcsolat minden, csak nem egyszerû. Az érzések, az indulatok idővel lecsillapodnak. Megváltoznak, átalakulnak. Ezért (...) nem mondhatom, hogy igen, még mindig szeretem vagy nem, már nem szeretem.
  8. Mivel a szeretet inkább cselekedet, mint érzelem, akkor is szerethetjük a házastársunkat, ha nem táplálunk gyengéd érzelmeket iránta. Sőt, negatív érzelmeink ellenére is dönthetünk úgy, hogy szeretjük őt. Gary Chapman
  9. Az a szeretet, amikor nap nap után törődsz valakivel, még akkor is, amikor éppen nem is lenne hozzá kedved. Az a szeretet, amikor a másik rossz tulajdonságait is szereted, amikor elnéző mosollyal legyintesz olyasvalamire, amiért idegen embert már minimum felnégyelnél.
  10. Az érzések nem jók vagy rosszak (...). Csak erősek vagy gyengék. A szeretet például gyenge: szeretnek téged, te szereted őket, aztán egy darabig boldogok vagytok, és az egész elmúlik. De ha az egyik szerelmes elárulja a másikat, az igazi érzelmeket szül, az erőteljes, az nyomot hagy, amitől sosem szabadul meg az illető. Dan Wells
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat