A szomorúság már nem kapcsolódott személyhez, ennél sokkal általánosabb volt; (...) dolgok kiáltottak megoldásért, tettek igazolásért, elhallgatott szavak kimondásért, és ez olyan erő volt, ami felülírta a valós és vélt veszteségeket.

Kapcsolódó idézetek

1. A szavaknak (...) elveszett az értelme a túl sok ismételgetéstől. A tettek mindig hangosabban, erősebben szólnak. Jennifer L. Armentrout
2. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
3. Az elrohant viszontagságos idő nemcsak elvitt, hanem hozott is valamit. Más emberekké formálódtak, akiknek a gondolatai kiléptek a múlt szûk korlátai közül. Lakatos Menyhért
4. Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerûbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tûnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre. Nagy István Attila
5. Sok embert veszítettem el magam körül, s már tudom, hogy a halottak nem hiányukkal sújtanak bennünket, hanem mindazokkal a dolgokkal, melyek köztük és köztünk nem hangzottak el. Susanna Tamaro
6. Szomorú volt. De ez amolyan mulandó szomorúság volt. Olyan szomorúság, amit az idő meggyógyít. Stephen Chbosky
7. Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá. Lucian Blaga
8. Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (...) tudott újra mosolyogni, újra nevetni! Hermann Hesse
9. Néha mindannyiunkat hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan szomorúság, amin sehogy sem tudunk úrrá lenni. (...) Rádöbbenünk, hogy elmúlt a mágikus pillanat, anélkül, hogy csináltunk volna valamit, s az élet többé nem fedi fel előttünk csodáit. Paulo Coelho
10. Semmi sem kelt gyorsabban rokonszenvet az emberekben egymás iránt (...), mint a szomorú, mélabús egyetértés; a csendes részvét légköre, amely minden félelmet és tilalmat elaltat, amely egyaránt érthető a finom és a vulgáris, a mûvelt és az egyszerû léleknek. Milan Kundera