A szüleimre nem sokat gondolok. Nagyon kevés emlékem van róluk, és nem akarom, hogy ezek viseltessé váljanak, megkopjanak, kifakuljanak a túlzott használattól. Nekem az kell, hogy ha nagy ritkán előveszem őket, olyan fényesek legyenek, hogy elálljon tőlük a lélegzetem, és a húsomba vágjanak.

Kapcsolódó idézetek

1. Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hûvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik. Stephenie Meyer
2. Miért kellene mindenre emlékeznünk? Én kiválasztom a legszebb emlékeimet, egy kicsit kifényesítem őket, ezt-azt hozzájuk teszek vagy elveszek belőlük. És így mindennap tudok örülni, ha másnak nem, hát annak, hogy ezekre még emlékszem! Katarina Mazetti
3. Azt akarom, hogy a szüleim annak fogadjanak el, aki vagyok. Talán nem váltottam valóra a rólam szőtt álmaikat, de jó, tisztességes és őszinte ember vagyok. Ez igazán számíthatna valamit a szemükben.
4. Nem szeretem a fényképeket. Túlságosan is a múlthoz kötik az embert. Pedig meg kell tanulnunk felejteni. Le kell vágnunk az elszáradt ágakat. Agatha Christie
5. Soha nem láttam egyetlen tárgyiasult bizonyítékot sem, amely igazolná a nagyszüleim kilétét. Se egy fénykép, se egy gyûrû, se egy irat. Nincs egy ábrázat, egy tekintet, amely előtt elmerenghetnék. Csupán néhány kurta mondat. Az is csak akkor, ha megfogalmazom és kimondom. Ezek az emlékek, emlékeknek képzelt foszlányok belőlem jönnek elő. Belőlem táplálkoznak és belőlem állnak össze. Önmagukba fordulnak. Nincs viszonyítási pont. A felmenőimet csend veszi körül. Csend és arctalanság. Légrádi Gergely
6. Nem vagyok olyan hangulatban, hogy bármit is elhatározzak a jövő évre. Inkább megpróbálok arra koncentrálni, hogy csak azzal foglalkozzak, ami igazán fontos. Hogy törődjek azokkal, akiket szeretek.
7. Miért van az, hogy a szüleim, akik olyan jóságosak, és annyira szeretnek, sehogy sem tudják felfogni, miben is élünk mindannyian? Sem a gondolataimat, sem az érzéseimet? Vagy velem is ugyanez lesz majd, és a gyerekeim rám is ilyen értetlenül néznek majd, és azt gondolják: az apánk olyan jóságos, és annyira szeret bennünket, de nincs miről beszélni vele? Bele van bonyolódva a saját unalmas, érdektelen világába. Nem, ilyen nem eshet meg velem. Ljudmila Ulickaja
8. Elsírtam már a fájdalmakat, kevés időt szentelek ma rá. Néha mégis párat felkutatok, hogy újra eltegyem a szívem alá.
9. Nem vagyok kíváncsi a hétköznapokra, az élet ünnepeit keresem. S hogy mik ezek? Azok a felfénylő pillanatok, amelyek valódi barátságokról szólnak, vagy egy nap, amikor valamit megtanulsz még a világról, ráismersz valamire, ami szép. Azt szoktam szépnek nevezni, amiből feltárul a dolgok belső igazsága. Vonatkozik ez egy könyvre vagy filmre, zenemûre, emberre, egy mozdulatra - s nem több, mint egy pillanat. De hogy sok ünnepnap lehessen az életemben, ahhoz sokat kell tenni, és nagyon kell figyelni. Geszti Péter
10. Bárcsak emlékeznék apámra. De hiába hunyom le a szemem, az emlékeim homályosan kavarognak, mint a füst. Malála Júszafzai