Ugrás a tartalomra
A szüleink szerettek volna szeretni minket, csak nem tudták, hogyan.
Kapcsolódó idézetek
-
Szerettük szüleinket, de nem értettek meg bennünket. Azt tették, amit az ő szüleiktől is tanultak, csak külsőleg mutatták, hogy a világot úgy veszik, ahogy van.
-
Nem az a baj, hogy nem szeretem a szüleimet. Hanem az, hogy nem tudom, hogyan szeressem őket.
Benjamin Alire Sáenz
-
Minden szülő tudja, hogy egyformán kellene szeretnie a gyerekeit, de valahogy mégsem így sülnek el a dolgok.
Jodi Lynn Picoult
-
Mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.
-
Vajon minden szülővel ez a helyzet? Felnövünk, vigyáznak ránk, folyamatosan ott vannak körülöttünk, mindent tudnak rólunk. Aztán mégsem tudunk róluk semmit.
Maja Lunde
-
Valami szeretni késztet engem, s én
Szeretek is, de nem tudom, miért s miként.
-
Az emberek nagy része áhítja a szeretetet, de nem tudja, hogyan kell adni.
Zalatnay Sarolta
-
Csak azért, mert a szüleid szeretnek és a legjobbat akarják neked, nem biztos, hogy az ő terveik a legjobbak számodra.
-
Miért van az, hogy a szüleim, akik olyan jóságosak, és annyira szeretnek, sehogy sem tudják felfogni, miben is élünk mindannyian? Sem a gondolataimat, sem az érzéseimet? Vagy velem is ugyanez lesz majd, és a gyerekeim rám is ilyen értetlenül néznek majd, és azt gondolják: az apánk olyan jóságos, és annyira szeret bennünket, de nincs miről beszélni vele? Bele van bonyolódva a saját unalmas, érdektelen világába. Nem, ilyen nem eshet meg velem.
Ljudmila Ulickaja
-
Meg kell öregedni ahhoz, hogy eljussanak hozzánk szüleink gondolatai.
Marceline Loridan-Ivens