A tûzben az az érdekes, hogy alattomos - lopakodik, nyalakodik, aztán a válla fölött hátranéz, és kiröhög. És gyönyörû is, a rohadt életbe. Mint a naplemente, ahogy vörösbe borít mindent maga körül.

Kapcsolódó idézetek

1. Szerelem! (...) Minden titokzatos benne: ahogy megjön, ahogy kifejlődik, s ahogy eltûnik. Van úgy, hogy hirtelen jelenik meg, kétséget nem ismerve, örömtől sugározva, mint a nappal, máskor parázslik, mint a tûz a hamu alatt, s fellángolva csap be a lélekbe, mikor ott már minden elpusztult. Ivan Szergejevics Turgenyev
2. A tûz egy pillanatnyi, átmeneti dolog - a tünékenység megtestesülése. Hirtelen jön, életre üvölti magát, amikor a forróság összeér a levelekkel, és fellobban, éhesen táncol, amíg körülötte minden megfeketedik, és összetöpörödik. Amikor már semmi sem maradt kialszik, eltûnik, semmit sem hagy hátra, csak felhasználhatatlan tápláléka hamvait. Dan Wells
3. A nevetés a tûz egyik formája, amely lángra lobbantja az életkedvet, és egyáltalán az életerőt. Luisa Francia
4. Színem változik, arcomon méreg sáppad, a hû értelem elhagyott, titkon könnyezem is, tudom; lassú tûz, szerelem kínoz, elégek én. Quintus Horatius Flaccus
5. Van a csöndes, szép, békés, szomorú semmi. Nem fáj, nem mar, nem éget. Egyenletesen eloszlik, hordozható. Van a sivár, átfagyott, dermedt semmi, ami bús, komor, barlangszerû, és utána további semmik valószínûsíthetők. Van a kínzó, kétségbeejtő, hisztérikus semmi. Ez friss, izgága, eleven hús és inszomniás várakozással teli. Van a dühödt semmi, ami akar, de nem tud. Van az unott, ami tudna, de nem akar. Aztán van a valami előtti semmi. A tudatlan, visszafogott. Vagy a tudatlan, hencegő, ami nagyjából ugyanaz, csak más az iránya. Aztán van a minden után is egy semmi. Az a vérző, lángoló, sírva üvöltő. A visszavágyó, vadul sóvárgó, sebzett semmi. Közvetlenül áll a minden után, ezért öl és önpusztít is egyben. Van még az átmeneti semmi. Az olyan hömpölygőféle semmi. Hol jön, hol elmegy, néha kicsit marad, csíp, szúr, de már háziállat, nem fullaszt, nem fojtogat, csak forgat és rángat. Még nem simogat. Az átmenet utáni semmi a megállapodott, megfontolt, ráérős semmi. Ez a mindenen túli, végső semmi testetlen, nyugodt és precíz semmi. Ez a semmi olykor már szelíden örül is az elmúlás kegyelmének, nem éhezik. Föléáll az elmúlásnak, és innen bármit bármikor semmivé alakíthat. Kihajol az ablakon egy ködös vasárnap délután, és elszáll, mint a füst. Tisza Kata
6. A nők nem sokban különböznek a tûztől. (...) A tûz gyönyörû dolog, ugye? Le se tudjuk venni róla a szemünket, amíg ki nem hunyt. Ha kontroll alatt tudod tartani, akkor világít és fényt ad. Csak akkor kell tenni valamit ellene, ha már nem uralod a helyzetet. Jodi Lynn Picoult
7. Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyûglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él. Füst Milán
8. A magasban minden olyan, mintha égne a ház, de az a ház az ember maga, és az égvilágon minden olyan lassú, vontatott ütemben történik körülötte, hogy nem tehet mást, mint hogy tétlenül szemléli, miként ég porig az építmény. Conrad Anker
9. Az élet vége még nagyon is élet. A test, a lélek minden kétes rejtelme benne nyüzsög. Aztán a gyász egyértelmû fehéret terít a rejtelemre, förtelemre. Rakovszky Zsuzsa
10. Az élet lassú égés, és időnként leégés. Halász Péter