Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A természet úgy alkotta füleinket, hogy mindenkor nyitva legyenek, de a mi szánk természet szerint magától béfogódik.

Pápai Páriz Ferenc
🌷 Tavaszi ünnepek 🎲 Sors
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A természet egy szájat és két fület adott. Nyilván eleve arra intett ezzel, hogy halljunk meg sok mindent, ám beszéljünk minél kevesebbet.
  2. Születéskor a szemünk csukva, a szánk pedig nyitva van, majd egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk korrigálni a természet ezen tévedését.
  3. Szókat kell csinálnunk. Újságok által ugyan igen megbántják a fület, de a fül hozzászokik az új szókhoz, s nyertünk általa. Kazinczy Ferenc
  4. Ha imáinkban olyasmit kérünk, amit szeretnénk, Isten befogja a fülét, de ha olyasmiért imádkozunk, amire szükségünk van, csupa fül lesz. Stephen King
  5. A szív rettenetesen szeret a száj szerint szólani. Szólana viszont csak a száj is örömest a szív szerint, úgy régen lakat alatt hordanánk szájunkat. Gotthold Ephraim Lessing
  6. Azt mondják, Isten azért adott nekünk két fület és egy szájat, mert hallgatni kétszer olyan fontos, mint beszélni.
  7. A természet úgy programozta az emberi értelmet, hogy észlelni tudjuk a percek és órák múlását. De mi magunk határozzuk meg, hogy hogyan tesszük ezt. Stefan Klein
  8. Akinek kinyílik a szája, annak becsukódik a füle. Robert Seethaler
  9. A természetes kiválasztódás nem úgy tervezte az agyunkat, hogy tisztán lássuk a világot, hanem úgy, hogy az észlelésünk és a hiedelmeink segítségével gondoskodjunk a génjeinkről. Robert Wright
  10. Az emberek régen azt hitték, a falnak is füle van, és csak később jöttek rá, hogy a falak süketek. A fülek, amelyektől rettegünk, valójában a köztünk élő emberekhez tartoznak.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat