Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A tévé olyan, mint a nátha: a járvány igen gyorsan terjed a lakosság körében, de az ember általában csak szipog tőle egy kicsit, aztán pár nap múlva már nyoma sincs az egésznek.

Malcolm Gladwell
🔮 Jövőkép 🕊️ Búcsú az élettől
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tévé hihetetlen kelepce. Mint az úthenger, végigmegy az emberen.
  2. A pénztelenség olyan, mint a nátha: ha nem idegeskedik miatta az ember, egy idő után magától elmúlik.
  3. Az emberek sajnos a mindennapi létezésharcokba belefáradva a tévé elé zuhannak és mindent elfogadnak, ami onnan ömlik. Fásultak, fáradtak gondolkozni és választani.
  4. Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltûnnek. Illetve talán nem is eltûnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon. Stephen King
  5. A mai tévében nincs rá idő, hogy valamit értelmesen kifejtsen az ember, egy perc már soknak számít.
  6. A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed, Nehéz kikerülni hogy bé ne lehelljed. Arany János
  7. A tévé a proletárok ópiuma, az alsóbb néprétegek kábítószere, magára valamit adó ember számûzi otthonából. Cserna-Szabó András
  8. Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők. Hajós András
  9. A televízió kizsákmányolja a színészt, hamis népszerûséget ad neki, majd eldobja, mint egy kiürült zsákot. A televízió-népszerûség hamis népszerûség, a tévé-sztárok álsztárok, egy-egy filmsorozat főszereplője, mondjuk, néhány hónapra az ország leghíresebb színésze lesz, majd a süllyesztőbe kerül egy másik sorozat kedvéért. Ez a mozifilmnél nem fordulhat elő... ott a közönségnek legalább ki kell fejteni némi erőfeszítést, hogy lásson bennünket; fel kell öltöznie, kocsiba vagy taxiba kell szállnia, el kell jönni, stb. A tévé előtt csak leül, s megnézi a heti üdvöskét. Jean-Paul Belmondo
  10. Gyakorlatilag járvány terjed az országban. Túl sokat eszünk, túl sokat iszunk, megöljük magunkat. Közben meg mentségeket gyártunk hozzá. Nem könnyû szembenézni az igazsággal.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat