Ugrás a tartalomra
Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők.
Kapcsolódó idézetek
-
Hazug érv, hogy tessék elkapcsolni, ha nem tetszik. Az emberek sodródni szeretnek. Ha megadjuk nekik a könnyebb utat, akkor arra indulnak. Nem is a mûsort, mint inkább a televíziót nézik. A doboz egy olyan villózó kép, mint a tûz. Kikapcsolsz, amikor ülsz előtte és bámulsz bele. A lezsibbadt állapot pedig tökéletes ahhoz, hogy átadjanak a nézőnek logókat, dallamokat. Egy fogyasztói kultúrát, érzetet, amely szerint a kefirtől egészségesek, a nagyobb tévétől boldogabbak lesznek. Azt hazudják, hogy a boldogság megvehető. Miközben tudományos tény, az emberek boldogabbak azon országokban, ahol alacsonyabb a fogyasztás.
Puzsér Róbert
-
Az emberek sajnos a mindennapi létezésharcokba belefáradva a tévé elé zuhannak és mindent elfogadnak, ami onnan ömlik. Fásultak, fáradtak gondolkozni és választani.
-
A televízió nemcsak időben vonja el az ifjúságot az olvasástól. A kép könnyebben követhető, mint a betû; a mozgó képre gyorsabban reagál a lusta képzelet, mint a mozdulatlanra, a hangosított mozgókép követeli a legkisebb szellemi energiabefektetést. Minimális testi - és ennél is kevesebb szellemi - fáradozás árán jutunk élményekhez. Ifjúságunk - tisztelet a kivételnek - nem olvas eleget.
Lomb Kató
-
Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a popsztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak.
Jim Morrison
-
Ha tetszik, ha nem, az emberek is olyanok, mint egy bármilyen más halmaz, amit élőlények alkotnak. Azaz valamilyen szinten vezetésre szorulnak, vagy vágynak. Azok, akik forgatják a világot, mindig kevesebben vannak, mint a követők. Ebből is következik, hogy politikára kevesebben teremtődnek.
-
Minél többet tévéznek az emberek, annál többet költenek, és annál elégedetlenebbek a saját helyzetükkel. Azaz semmi nem változik, de mire felállsz a hétvégén a kanapéról, kicsit kevesebb pénzed lesz, és még nyomorultabbul is érzed magad. A helyzet az, hogy a legtöbb dolog, amitől bizonyítottan jobban leszünk, ingyen van, de legalábbis nem lehet nagyüzemileg gyártani.
-
A modern élet elhasználja az embert; minél mûveltebb az emberiség, annál filigránabb; minél élesebb az esze, annál vaksibb a szeme; minél több gépet dolgoztat, annál több a kéztelen ember; minél több vonat szaladgál, annál több lábatlan ember biceg; minél többet élvez, annál kevesebbet él; minél nagyobb a mûvészete, annál többen szorulnak ki a természet áldásaiból ; vakok, bénák, siketnémák, kéztelen, lábtalan embertőkék éktelenítik el a kultúra emporiumának látóhatárát.
Prohászka Ottokár
-
Meggyőződésem, hogy jót tenne, ha a telefonjuktól és a tévétől is egy évre eltiltanák az embereket. (...) Ez a kütyü akarva-akaratlanul, kitölti az életünket. Az ember lefoglalja magát, és nem gondolkodik máson, a nagyobb összefüggéseken. Vannak benne jó dolgok is persze, de közben megeszi az "itt és most"-ot, és a másik szemébe nézést.
Sándor György
-
Az ember mindig csalódik azokban, akiket a tévében lát. Abban a pillanatban, amikor egy civil szituációban találkozik a korábban csak képernyőn látott alakkal, rájön, hogy ő is ugyanolyan unalmas, szürke ember, mint bárki más.
Bagi Iván
-
A kritikusok kiszimatolták, hogy az emberek szívesen veszik, ha egy kép hibáira figyelmeztetik őket. Istenem, oly ostobának látszik az egyszerû bámulat. Sokkal érdekesebb dolog a nagy áramlattal úszni s vígan botránkozni.
William Morris Hunt