A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül. Gombnyomásra hozhatók mûködésbe különféle szenvedélyeink.

Kapcsolódó idézetek

1. Félünk tőle és becsméreljük azt, ami más, ami nem megszokott. Ilyen az emberi természet.
2. Az emberek hajlamosak gyanakvással tekinteni minden új dologra. Gyakran félünk attól, amit nem ismerünk. Félünk a sötétben, mert nem láthatjuk, mi történik, miután az összes lámpát eloltották. Védtelennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben. Elkezdünk képzelődni, és minden ok nélkül számtalan szörnyûség fordul meg a fejünkben. Ez nem logikus. Néha semmi alapja sincs a félelmünknek, és mégis félünk. Hiába próbáljuk nyugtatgatni magunkat, úgy reagálunk, mintha valódi veszély fenyegetne minket. A rasszizmus is ilyen alaptalan és ésszerûtlen reakció. Tahar Ben Jelloun
3. A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerû megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltûrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szûkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat? Mira Grant
4. Hozzászoktunk a rosszhoz. A rossz megerősít saját felsőbbrendûségünkben, vigaszt nyújt gyengeségeinkre. Olyan meghitt kapcsolatba kerülünk vele, hogy már a jó lesz az, ami zavarba ejt, s amit nyomban meg is próbálunk ellenkező előjellel rosszra változtatni, jól ismert negatív mintáinkhoz igazítani.
5. Emberi vonásunk, hogy társas kapcsolatokra van szükségünk. Megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha ezek nélkül is lehetne élni, de olykor nagy árat kell fizetni ezért. A biztonságot adó magány egyben szorongással is fenyeget, ami a külvilágot még veszélyesebbnek, az embereket ijesztőbbnek mutatja. Tari Annamária
6. Szeretjük azt hinni, hogy nem félünk, és szívesen fedezünk fel új helyeket és szerzünk új élményeket, de a helyzet az, hogy folyamatosan rettegünk. Talán a félelem a vonzalom része. (...) Az egyszerû napok uncsik. Egy kisebb katasztrófa: na, arról érdemes beszélni!
7. Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története. Alexander Sutherland Neill
8. Mi, emberek, természettől fogva szorongó lények vagyunk. És mit teszünk, hogy kompenzáljuk a bizonytalan jövő miatt érzett szorongásunkat? Mit teszünk, hogy úgy érezhessük: mi magunk irányítjuk az életünket? Tárgyak felé fordulunk, megvásárolható vagy magunknak elkészíthető alkalmatosságokhoz, használható és birtokolható dolgokhoz. Ezek a holmik, nem úgy, mint a szerelem, a boldogság, a nekünk kiszabott rövidke idő, maradandónak, ellenőrizhetőnek, szabadon alakíthatónak és uralhatónak tûnnek, ennélfogva biztonságérzettel ajándékoznak meg bennünket. A tárgyak. Õk a mi fogódzóink. Jannah Loontjens
9. A haláltól való félelem rémiszti meg az embereket akkor, amikor megszakad minden kapcsolatuk az ember alkotta világgal. Génjeink megszokták a racionális világ nyújtotta biztonságot, ahol minden a saját védelmünket szolgálja, és ha megszûnik ez a védelem, akkor hirtelen úgy tûnik, életünknek bármely pillanatban véget vethet valamilyen ismeretlen veszély. Irracionális dolog, de ez a félelem az, ami átveszi az uralmat fölöttünk, és az emberi közösség karjaiba sodor, ahol védve érezhetjük magunkat - bárhol a világon, ahová elér a kéz. Cserébe elveszítjük ösztöneinket, melyek segítenének e világ határain túlra merészkedni. Kilian Jornet
10. Milyen törékeny is a történelem; megragadni vagy hivatkozni rá nincs egyéb eszközünk, csak a nyelv képlékeny agyaga, ennek pedig előbb vagy utóbb mindenki rájön a korlátaira. A képességünk, hogy nevén nevezzük a dolgokat, erősen behatárolt, és ez a korlátozottság még érzékenyebb vagy kegyetlenebb, ha a dolgok, amiket meg akarunk nevezni, örökre eltûnnek a szemünk elől. Ez a múlt: elbeszélés, de olyan elbeszélés, amely egy másik elbeszélés építménye fölé épült, egy igékből és főnevekből összeállított szerkezet, amelyben talán képesek vagyunk megragadni az emberek fájdalmát, halálfélelmét és életvágyát, a lövészárkokban harcolók otthon utáni sóvárgását, az aggodalmat a katonáért, aki elment a flandriai mezőkre, és aki, amikor emlegetjük, talán már meg is halt. Juan Gabriel Vásquez