Ugrás a tartalomra
A történelem rávilágít, hogy az arrogancia soha semmi mást nem eredményezett, mint háborúkat, katasztrófákat, gyûlöletet és végtelen sok bukást; nem utolsósorban éppen a pökhendi emberek számára.
Kapcsolódó idézetek
-
A történelem tele van vesztesekkel, akik sosem győztek a saját erejükből, de elrontották mások sikerét.
-
A kihívó viselkedés és a pökhendiség mindig önbizalomhiányra vezethető vissza, míg az alázatosság és udvariasság a belső erő jele.
Darnel Christian
-
Semmi sem olyan veszélyes az ember számára, mint ha a siker beköszöntével hatalmába keríti a pökhendiség, és azt képzeli, felér az istenekkel.
-
A történelem kegyetlen; el nem végzett dolgokra nincs mentség.
Darvas József
-
Nem mutat irígység soha bölcsességet,
Sőt utána vonja az esztelenséget.
Bessenyei György
-
Az élet elkerülhetetlen csalódásokat hoz. Az emberiség egész történetében nem talál egyetlen embert sem, akinek ne lettek volna nehézségei, aki elé nem tornyosultak akadályok, akit nem ért valami kellemetlenség vagy csalódás.
Ladislav Fuks
-
A történelem nagyobbrészt azokból a balszerencsékből áll, amelyeket a kevélység, a törtetés, a bosszúszomj, a becsvágy, a pártütés, a képmutatás, a féktelen buzgóság és a kusza vágyak egész sora hozott a világra.
Edmund Burke
-
A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt.
Hailé Szelasszié
-
A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt.
Hailé Szelasszié
-
A történelem csak kifogások tárháza. Ha a nemzetek a múltba révednek, már azelőtt gyûlölködni fognak, hogy egymás szemébe néznének. Ebből nem lesz béke!